BoNoBoBLoG

Tegnap megcsípett egy hangya a kertünkben. Mosolyogtam és konstatáltam, hogy ez jel volt, hogy fejezzem már be a naplómat. Nekiülök hát, hogy a BoNoBoBLoG legutolsó bejegyzését, már itthonról megírjam.

Az út Lompolebe eseménytelen volt, gyorsan, négy és fél óra alatt megtettük. Siettünk, mert késve indultunk, és tudtuk, hogy ránk fog sötétedni. És hát így is lett, amivel viszont nem számoltunk, hogy a hat hordárnak nincs fejlámpája, az indulási kavalkádban ez elfelejtődött. Úgyhogy felosztottuk egymás között azt a három fejlámpát, amink volt, hogy így világítsunk egymásnak. Én odaadtam a lámpámat az egyik hordárnak és Andrew után mentem közvetlenül. A terv jó volt, a kivitelezés kevésbé, ugyanis a felállás úgy alakult, hogy Andrew nagyon gyenge fejlámpájának fénye után mentem én, mögöttem pedig az a hordár, akinek én adtam a nagyon erős fejlámpámat. Ő pedig jót akart, úgyhogy telibe világította a hátamat.

Két napom van hátra itt Lui Kotalban. Tegnapelőtt elintegettem a bonobókat, egy nagyon jó napon, valahogy úgy alakult, hogy csak én voltam velük, a többiek mind lemaradoztak (mert így utolsó nap még emlékeztettek a bonobók milyen is combig sárban liánt vágni), és nagyon élveztem a felelősséget és a lehetőséget. Talán még utolsó nap reggel kimegyek egy búcsúlátogatásra, még meglátom, de addig még dolgoznom kell a herbáriumon, úgyhogy maradok a táborban. Megkértem Cécéemet, a halászt, hogy vigyen ki reggel a folyóra, amikor a hálókat megy ellenőrzi.

Ezt nem hiszem el. Állunk az erdőben, épp elhagytak bennünket a bonobók, Isaac a GPS-én nézi, hogy milyen irányban volna érdemes továbbindulni, miközben valami bogarat próbál a füle mellől ellegyezni. Legyez-legyez, egy kicsit odébb is megy, amikor meghallom a dongást. A vészcsengő az agyamban hamarabb megszólalt, minthogy felfogtam volna, hogy miért. Egyszer csak valami fura érzés a mellkasomon, valami fekete dög megcsíp - mi? Fekete dög?

Nahát, így a végére csak sikerült nekem is túlesnem a malárián... Valószínűleg... Egyik nap iszonyatos fejfájással ébredtem, azt hittem szétreped a fejem, és hiába szedtem az ibuproféneket, nem segítettek sokat, kicsit eltompítottak, de a fejfájás maradt. Délutánfele eltántorogtam a függőágyamig, de akkor már dideregtem, sejtettem, hogy itt valami lesz, nem a front jön... Megmértük a lázamat, 38 fok felett volt. Akkor még maradtam egy kicsit a függőágyban, és amikor fél óra múlva újra bejöttem a táborba és megmértem a hőmérsékletemet már közelebb volt a 39-hez, mint a 38-hoz és rövid időn belül 39.2-vel figyeltem a sátramból...

Andrew-val kettesben mentünk bonobozni, mert mind a három fiú kidőlt, vagy lázasak voltak, vagy hasmenésük volt. Kb. 6 km-re voltak a bonobok, de mostanság egyre későbben kelnek, háromnegyed hat fele, úgyhogy nem kellett szörnyen korán kelni. Azzal kezdődött a nap, hogy alig találtuk meg a bonobókat. A bonobómunkás is beteg, és a vágásnyomok félrevezetőek voltak, pontosabban összevissza mentek. Elvileg vágnak egy kis utat nekünk az ösvénytől a fészkekig, de aznap tényleg össze-vissza mentek ezek a kis utak is, úgyhogy csak véletlenül találtuk meg őket másfél óra keresgélés után... Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem találjuk meg őket...

Fú de mi történt csak egy pár órával ezelőtt (ma csütörtök van, jan 29-e)!! Én épp csak visszaértem a táborba, a bonoboknál voltam, de elveszítettük őket, csak még hallgatóztam egy kicsit. Nem lettek meg, most Andrew, David és Lovis, a mostani bonobomunkas van kint az erdőben keresni őket. Na mindegy, nem is erről akarok írni, hanem hogy mi történt. Szóval miután visszaértem a táborba lezuhanyoztam, átöltöztem, és ahogy kúszok ki a sátramból, látom, hogy Andrew fura arckifejezéssel nagyon sietve kikapcsolja a generátort (még mindig azzal működtetünk minden elektronikusat), felkapja az egyik műholdas telefont és elrohan. Mire rendesen leállt a generátor hallom, hogy férfiak érkeznek énekelve, de ilyen harci éneket, ami egyre hangosabbá vált, ahogy egyre közelebb értek a táborhoz.

A múlt héten bejöttek a harci hangyák a táborba, de most rendesen, elképesztő volt. Eddig minden alkalommal, amikor bejöttek, leginkább csak egyenes sorban mentek, esetleg ha találtak valami ehetőt, akkor egy kis időre szétoszlottak, de aztán nagyon gyorsan visszaálltak hadirendbe.

Tegnap megtartottuk a legrövidebb botanika napot... Elvileg nyolc óra körül indulunk minden nap, de délelőtt esett az eső, így nem mentünk ki Rigóval, de aztán 10 körül elállt, úgyhogy odamentem hozzájuk és kérdeztem Rigótól, hogy akkor mit szeretne. Azt mondta, hogy menjunk a B útra (összesen 7 botanikai nap van, minden nap másik úton megyünk vegig). Csodálkoztam, mert általában szabottan következnek a napok egymás után, és a B-t csak néhány nappal azelőtt csináltuk meg. Mivel ennek a munkának pont az a lényege, hogy nyomon kövessük, hogyan változnak a növények az idővel, mondtam neki, hogy a B nem lesz jó, a Sud-BS következik, menjünk sorrendben, minek felrúgni a rendszert.

Az elmúlt hetet azzal töltöttem, hogy Rigóval, a másik botanikus helyivel jártam a transzekteket, hogy felvételezzük a fákat. Azt hiszem, hogy ő volt az első helyiek egyike aki a projeknek el kezdett dolgozni, úgyhogy nagyon nagy tudású, tud mindent latinul, és ismeri a fákat, mint a tenyerét. De ha Kabembára azt mondtam, hogy lassú... Első nap azt hittem, hogy befordulok, lassabban haladtunk, mint 1 km per óra. Tűrtem-tűrtem, de három óra elteltével halkan megjegyeztem, hogy kicsit lassúak vagyunk.. Tudtam, hogy nem fog neki tetszeni, de nem bírtam már tovább.. Akkor annyira nem is szólt semmit, csak mondta, hogy ezt a munkát nem lehet elkapkodni (ami igaz is).

Lompoleban szilveszterezunk! Pontosabban szilvesztereztunk, merthogy ezt a levelet egy hettel kesobb irom, ugyanis fennforgas volt: tonkrement az aramatalakitonk, es a pot sem mukodott, igy nem tudtunk semmit sem mukodtetni a napelemekrol, csak a generatorrol, ami se nem gazdasagos, se nem kornyezetbarat, ugyhogy napi tiz percet kapott mindenki email kuldesre. A szilveszter leirasahoz ennel sokkal tobb kell, mert egy hatalmas elmeny volt. Most talaltunk egy atmeneti megoldast, es az elemeket (amikkel a GPS-t es a fejlampainkat mukodtetjuk) egy szivargyujto kabel segitsegevel toltjuk fel az autoaksikrol (amiket a napelem tolt fel), igy tobb aram marad a laptopok feltoltesehez. Es ez igy lesz februar elejeig, amikor a kovetkezo repulogeppel erkezik egy ujabb aramatalakito.

Ugy volt, hogy megyek ma bonobozni, de most, hogy itt van a ket srac ok is akarnak menni, ugyhogy en delutan megyek Luke-kal, aki szinten a taborban maradt, csak Ben ment ki. Csalodott voltam, de sebaj, mert Bennel megerkeztek a bekas cikkeim es igy tudok foglalkozni azzal, hogy megirjam a bekas kutatasom egy reszet.

Karacsony van! Boldog Karacsonyt! Eredetileg nem is akartam kimenni tegnap, 24-en az erdobe, mert gondoltam, hogy fogok telefonhivasokat kapni otthonrol. De aztan Andrew hivott, hogy menjek vele, es gondoltam, kimegyek egy kicsit, mert legalabb nem folyamatosan haza gondolok. A bonobokat keresni indultunk (egy hetig megint nem voltak meg), de vegul nem mi, hanem Isaac talalta meg oket az erdo egy masik reszen. Mi Andrew-val a Bompusara mentunk, igy aztan derekig vizes voltam, amikor a taborba visszaerve mondtak a tobbiek, hogy hivott a csaladom. :)

Megerkezett a ket srac! Ben, kedves, kisse lokott, baratsagos fazon. Par evvel ezelott Kelet-Kongoban dolgozott egy gorilla-allomany felmero programban, utana pedig Indoneziaban orangutanokkal. Meselt az elmenyeirol, es elkepeszto, hogy mennyire mas az elet es a kultura Kongo masik feleben. Meg nem sokat tudok, de pl ott nem lingalaul beszelnek, hanem inkabb szuaheliul. Csikuangat ott is esznek...

Ma van Delphine bucsupartija. Hamarosan bekeverem a kenyertesztat, hogy kesz legyen estere. Voltam ma bonobozni, de hamarabb visszajottem, mert dolgoznom kell a noveny adatbazison, hogy Barbaranak elkuldhessem.

Plusz majdnem kesz vagyok a kepekkel, amiket hazakuldok ppt formajaban, hogy ne csak ugy magyarazat nelkul kuldjek el kismillio kepet. Egy elmeny volt osszerakni a beszamolot, mert ateltem mindent ujra. A ket uj fiu jon a geppel, amivel Delphine megy, es David kimegy elejuk.

Nemreg ertunk vissza Daviddal, es fantasztikus jo volt. Egy Libeke nevu helyre mentunk, ami kb. 6.5 km-re van innen a tabortol. A Badzungu nevu taborban aludtunk, ami 6 km-re van innen, Lui Kotaltol. Asszem, ezt mar irtam. A lenyeg, hogy tegnap reggel akartunk indulni, de esett sokaig, azt hiszem ezt is irtam mar. Mindesetre olyan delutan 2 korul indultunk el, es kb. fel 4-re ott is voltunk a taborhelyen. Onnan lehetett tudni, hogy taborhely, hogy talaltunk nehany korhadt fadarabot, ami annak idejen padnak szolgalt. Leultunk ra, de mar a foldon volt es igy is eltorott... A lenyeg az, hogy amikor odaertunk akkor felszereltuk a fuggoagyakat. Talaltunk egy fat, amitol kb.

Ma megint csokkent eggyel az oserdo kigyoallomanya... Az a nyomorult dog fent aludt bekesen egy fan, vagy 2.5 meter magasan, de Kabemba kiszurta.. Mondtam neki, hogy hadd csinaljak egy kepet rola. Azt megengedte.. Aztan mondtam neki, hogy mi lenne, ha kivetelesen elengednenk.. Mondta, hogy nem. Mondtam, hogy igazan, csak ugy tovabbmehetnenk... Aszongya, hogy o nem szereti a kigyok latvanyat. Mondom, hogy hat akkor ne nezd, gyerunk, menjunk tovabb. Aszongya, nem, olyan nincs, hogy egy kigyo tulelje a talalkozast... Ugyhogy fogta, azt agyonverte a szerencsetlent... Meg mindig nem szoktam meg.. Felek toluk, de nem olnem meg oket (es nem azert, mert nem akarok hozzajuknyulni...)

Elkezdek irni, mert a fene se tudja, hogy holnap mennyi idom lesz. Itt van Kabemba, ugyhogy most nem voltam a bonobokkal. A fak meg mindig ott vannak. Tegnap harman mentunk ki az erdobe, Kabemba, en meg Mangos, igy sorrendben. Mangos azert jott, mert nehany kidolt fat kellett eltakaritania a foutrol (B), amik nem voltak jo helyen. Ugyhogy egy kielezett macsetevel meg egy bazi nagy fejszevel jott egy meterrel mogottem. Persze tudtam, hogy nem tortenhet semmi, de azert egy ido utan mondtam Kabembanak, hogy csereljunk helyet... Foleg azert, mert beszelgettek a fejem folott kikunduul es ez egy ido utan frusztralt, de mi tagadas, jobban is ereztem magam, miutan kikerult a fejsze a hatam mogul...

Csutortok van es nem sok mindnen tortent tegnap ota. Egyutt vacsoraztunk a munkasokkal, elvileg minden szerdan es penteken egyutt eszunk, de ez nem mindig valosul meg. Jo otlet, bar elegge szukosen vagyunk ilyenkor. Es en valahogy folyton Djolie melle kerulok, aki mar rendesen be van szivva a marihuanatol, es nem bir megulni a seggen. De jo volt, es kivetelesen ihattunk is egy kicsit, mert Kabemba hozott csikuanga palinkat. Es aztan persze elkezdtek zenelni meg enekelni, es mi is utogettunk valamit (en a plehpoharamat a fesum nyelevel :) , es nagyon jo volt megint. Aztan bebujtam a satramba es csak hallgattam oket, de aztan abbahagytak, en meg elaludtam. Es most reggel negyed nyolc van, mar masfel oraja fent vagyok :) es hamarosan megyek ki Kabembaval novenyekre vadaszni 8-kor.

Villamgyorsan irok, mert lehet, hogy csinalunk ma is internetet. Folyton fennforgas van az orvvadaszok miatt, most is itt van lompole fonoke az itteni munkasok fonokeivel es a camp managerrel beszelget. A falu fonoke megvadolt ket munkast, hogy kozeli rokonaik orrvadaszok es ok veszik nekik a fegyvert... es koveteli, hogy rugjuk ki oket. Az persze lenyegtelen, hogy o eleteben hany elefantot nyirt ki, hires elefantvadasz a hapi. Mindenesetre nem fogunk senkit sem kirugni, mert teljes suletlenseg, amit allit. Most itt van, leult egy karosszekbe (fabol keszult), es ugy beszelget. Franciaul megy az egesz (azalatt, amig irom az emailt), ugyhogy nem ertek egy szot sem, majd utana elmondjak, hogy mi volt. Majd elmeselem, gondolom, csak a kovetkezo emailben.