2008. szeptember 09. Lui Kotale

Megerkeztem egyben a taborba! Nincs ugyan ideje az email kuldesnek (rendesen hetfo es csutortok lesz az internet nap), de mivel ket napja csak annyit tud rolam a csaladom, hogy valahol a kongoi dzsungel kozepen vagyok, kuldhetek egy eletjelet magamrol. Most van korulbelul egy oram, hogy megirjam ezt a levelet (addig tart a laptop akkulumatora), ugyhogy igyekszem kihasznalni. Mivel mar negy nap is eltelt a ferihegyi indulas ota, van mit irni.

Amikor Kinshasaban leszalltunk szeptember 6-an, azt hiszem valamikor este 7 ora korul, mar teljesen sotet volt, es ahogy Andrew-val, az utitarsammal es leendo fonokommel szalltunk ki a repulogepbol, sorban alltak a repteri dolgozok; szerettek volna a csomagjainkat ok elhozni, persze nemi anyagi juttatas elleneben. Bennunket viszont mar vartak kis nevtablaval es rogton el is kertek a csomagjegyeinket (Andrew ismerte oket, mivel mindig ok varjak a projekt dolgozoit), majd ket es fel ora elteltevel meg is kaptuk a csomagjainkat. Mivel nem tudtak, hogyan neznek ki a csomagjaink, majd az osszes borondot le kellett szedniuk a szalagrol, es a csomagjegy szamat a hatizsakon levo matrica szamaval osszehasonlitani... Ezt nem lehetett kikerulni, allitolag itt ez a rendszer, az ember nem igazan mehet a csomagjaert. En nagyon kis szende voltam, es a gepfegyveres katonak latvanya sem nyugtatott meg igazan. Andrewtol legfeljebb fel meterre mozdultam el..., pedig igazabol nem is lehetett volna es nem is volt ott semmi gond. Vegul mind a negy csomag megerkezett (ebbol csak egy volt az enyem!, a tobbi foleg projekt ellatmany). Aggodtam kicsit, hogy az atszallasnal Parizsban a Charles de Gaulle-on lehetnek problemak, mivel az a repuloter nem a gondossagarol hires, de vegul halIstennek nem volt semmi. Mondjuk egy bombarioado azert volt a repteren, sot, fel is robbantottak egy csomagot. En ezt nem hallottam, de Andrew igen. Azt mondta, hogy nevetseges volt a dolog, mert epp csak tessek-lassek eltereltek az embereket az ott felejtett csomagtol, ugyhogy ha abban eppenseggell bomba lett volna, akkor mindenkinek annyi.. De persze csak valami szerencsetlen feledekeny ember elfelejtett csomagja volt.

A kinshasai repterrol kilepve rogton koldusokba botlottunk, de a fogadobizottsagunk elzavarta oket... Oszinten szolva nem bantam, mert nem tudtam, hogy mit kezdjek veluk, penz nem volt nalam, de nem hiszem, hogy nekem elhittek volna... Elvezettek bennunket egy nagy feher dzsiphez, bepakoltunk es indultunk az ejszakai szallashelyunkre, a projektvezeto, Gottfried Hohmann hazaba. Az autoban azert mar lenyomtam az ajto biztonsagi zarat, es mindenki bologatott, hogy jol is tettem. Atvagtunk Kinshasan, legalabb egy ora volt az ut, pedig nem mentunk messze. A kozlekedes a varosban katasztrofalis. Savok nincsenek, az ut is rossz, mindenki dudal meg villogtat, csak igy lehet valamennyire haladni. (A kozlekedes baloldali, mint otthon). Az ut szelen millionyi ember, pedig akkor mar este 10 ora is elmult. Kerdeztem, hogy mi ennek az oka, kiderult, hogy mindeki arra var, hogy hazavigyek a munkabol. Mindenfele minibuszok jarjak a varost, es arra kapaszkodnak fel az emberek. Mindenhonnan lognak, a kocsik oldalarol, tetejerol, hatuljarol. Mivel ilyen rossz a kozlekedes, es varni is kell a fuvarra, akar negy orat is tarthat, mig az emberek eljutnak munkaba es aztan ugyanez vissza! Nem keszitettem kepeket, mert nem volt „ajanlott", meg az autobol sem. Sajnaltam, mert jo lett volna megorokiteni, amit lattam. A koszos, poros utak szelen gyonyoru tarka ruhakba oltozott asszonyok gyalogoltak, a hajuk a tipikus afrikai fazon szerint fonva. Utszeli arusokbol egyik erte a masikat, arultak a portekaikat, duledezo asztalokon vagy kartondobozokon, nem tudnam megmondani, mit, foleg etelt, ugy lattam a kocsibol. Lattam egy tizev koruli kislanyt, aki kezenfogva vezette a hat ev koruli testveret es a hatan vitte a harom ev koruli masikat... Ezek mind bevesodtek az agyamba.

Gottfriedek haza, viszont nagyon-nagyon szep volt, oriasi szobakkal, kovezett nappali nadbol fonott lampaburakkal, tenyleg nagyon szep volt. Ez a haz egy kis koloniaban volt, talan 5-6 ilyen haz volt ott, es a keritest magas es eros szogesdrot vette korbe, a kaput pedig ket fegyveres ember orizte belulrol. Ott bent mar teljes biztonsag van, allitolag az osszes „nyugati" illetve jomodu kongoi ember ilyen helyen lakik. Volt egy kisebb kozert korulbelul egy percnyire a haztol, ahova Andrew kiment zsomleert, de en akkor mar nyul voltam es nem mentem vele. Talan majd visszafele.. Csak ket ejszakat maradtunk Kinshasaban, ami tulajdonkeppen egy teljes napot jelentett. Ezt nagyreszt olvasassal es a kilenc honapig nem elvezheto luxussal, sms irassal toltottem. Egyszer a kolonia kozos medencejeben is megfurodtunk. Ahogy alamerultem a kisse szurke vizben, magamban halat adtam a doktornonek, akinek javaslatara a kotelezokon kivul a draga, de valoszinuleg hatasos E. coli elleni oltast is beadattam magamnak...

Harmadnap hajnalban, reggel hatra kimentunk a belfoldi repterre, ahol a MAF nevu legitarsasag szallitja az utasokat. A becsekkolas egy vicc volt, korrupcioval otvozve. Egy kis koszos szobaban ulo egyenruhas ember allitotta ki es pecsetelte le a jegyeinket, amire annyi volt irva, hogy Kathy es Andrew... Ez alkalommal a "nagyobb" geppel ropultunk, amiben hatan fertunk el, a pilotaval egyutt. A MAF pilotai mind kepzettek, a mienk peldaul egy amerikai hapi volt, aki korabban, a haboru alatt Boszniaban repult, szoval ertik a dolgukat. Allitolag a pilotak mondanak egy imat felszallas elott, szerencsere en ezt csak utolag tudtam meg, lehet, hogy nem ultem volna olyan bekesen a gepen, ha latom :) Az igazsag egyebkent az, hogy ez valami misszionarius legitarsasag, es ezert imadkoznak, de azert mokas belegondolni.. Egyszer szalltunk csak le utkozben uzemanyagert, egy kis Sanguina nevu telepulesen. Folulrol nagyon takaros kis falunak tunt, kiderult, hogy ezt is misszionariusok epitettek. Ott mar nem volt terero, kiprobaltam... Az egesz falu kint volt a leszallopalyanal (ami egy szeles foldut volt). Elkepeszto, hogy hogy tudnak orulni ezek az afrikai emberek, ott alltak a kifutopalya szelen, integettek es teli szajjal mosolyogtak, volt aki biciklivel kovette a gepet, ahogy fekezett, felelmetes volt. Nem maradtunk ott sokaig, csak amig megtankoltunk, meg a postat kicsereltek (merthogy azt is ez a legitarsasag vegzi). Ezalatt az ido alatt rengeteg emberrel kezet fogtam, es kolcsonosen orultunk egymasnak. Aztan ujra felszalltunk es csak Ipopeben, a „vegallomason" szalltunk le. A taj csodaszep folulrol, eleinte meg szavannak es erdok valtjak egymast, aztan mar csak az osszefuggo esoerdo folott szalltunk. Ipopeben is kint volt az egesz falu, mindenki mosolygott ott is. Nagyon meleg volt, a leszallopalya egy szavannan volt. Kipakoltunk es valtottunk par szot Gottfrieddal, aki ezzel a geppel ment ki a tereprol. Mivel a kisrepulo draga mulatsag, mindig ugy intezik, hogy tele legyen. Epp csak negyed orat tudtunk beszelni, aztan szaladtam a hatizsakom utan, ami mar vagy 50-60 meterre elottem ballagott. A csomagokat ugyanis az emberek igyekeznek megkaparintani, mert a hordarkodasert fizetes jar. Az en 24 kilos zsakomat egy fiatal no cipelte, de nem birtam ravenni magam, hogy atvegyem tole a csomagot, igyekeztem azzal nyugtatni magam, hogy kap a munkajaert nemi penzt. Szerencsere akkor „csak" Lompoleig mentunk, ami ot kilometer Ipopetol. Andrew, szimpatikus volt kezdettol fogva, es nagyon tudja, hogy mit csinal, vagy 10 eve csak esoerdokben dolgozik. Nem is nagyon akar mast csinalni. Viszont megy mint egy tank, katasztrofa. Teljesen keptelen vagyok tartani vele a lepest, 6km per ora sebesseggel kozlekedik. Eleinte persze probaltam, de aztan nagyon merges lettem, mert nem akartam, hogy az elso tapasztalatom az esoerdoben az legyen, hogy orult tempoban loholok utana. Ugyhogy lemaradtam, foleg teherhordokkal. Azok altalaban maman-nak szolitottak es probaltak kimondani a nevemet (nem ment). Vegul megerkeztunk Lompoleba, de Andrew nem akart ott maradni, inkabb ment volna tovabb. Igazabol en is, mert „kozismert", hogy Lompolebol az ember mindig betegen tavozik.

De a helyiek vegul rabeszeltek bennunket, hogy maradjunk, es igy utolag egy csoppet sem banom, mert nagyon jo volt. A falu tele van kis pocok gyerekkel, akik iszonyatosan edesesek. De nagyon. Csinaltam rengeteg kepet, ismerik a fenykepezogepet, es egymason attorve probalnak minel kozelebb ferkozni, mig vegul mar nem bir fokuszalni a kamera. Kozben sikitoznak, meg nevetnek es nagyon-nagyon aranyosak. Meg kis videot is csinaltam, bar nem volt konnyu, mert ok mindig a MASIK felet akartak latni a gepnek, ahol megjelenik a kepuk.:) A kaja viszont... Hat ketszer, sot haromszor is ettunk Lompoleban. Delben es este egy csikuanga nevu rettenetet, amit eloszor becsuletbol megettem, de csak nehezen tartottam vissza... Mind a szaga, mind az ize azt orditja, hogy ne egye meg az ember... Maniokabol keszult gomboc, es mint utolag kiderult, a vilag harmadik legfontosabb szenhidrat forrasa. Andrew megnyugtatott, hogy ezt fogom enni 9 honapon keresztul... Viszonta a hus, amit adtak hozza, az finom volt, kerdeztem Andrew-t hogy ez kecske-e, mert voros hus volt es lattam is egy kecsket ott legeleszni, de informalt, hogy nem, hanem antilop.. Szoval sikerult rogton az elso nap bushmeat-et ennem... Ez volt delben, estere csikuanga, majdnem sirtam, egy falat utan konyorogtem Andrew-nak, hogy egye meg, es meg is ette. O mar megszokta. Hozza hal volt, hala Istennek, mar tok sotet volt, ugyanis eleg gyorsan rajottem hogy ez az a szaritott-fustolt borzalom, amit korabban kepeken mar lattam :) Viszont tenyleg nagyon finom volt, csak mikor a hatuszohoz, meg ilyen dolgokhoz ertem (legalabbis tapintas alapjan), akkor inkabb leraktam.. De hatarozottan finom volt. Reggelire viszont kenyeret kaptunk, ami mint utolag kiderult, itt nagy luxus, es az nagyon-nagyon finom volt, kaveval es haromszogu sajttal. Hogy azt honnan keritettek? Jolesett. Ezutan kovetkeszett a 20 km-es tura a taborhelyre. Na az gaz volt, de szerintem azt csak a kovetkezo emailben fogom megirni, mert lassan mennem kell. Eloljaroban annyit, hogy Andrew megdicsert, hogy jol birom, es vegulis szerintem olyan 15 km-ig jol is birtam, de akkor kipukkadtam, igy utolag rekonstrualva a dolgokat szerintem mar dolgozott a lompolei amoba..., es igy az utolso 5 km az nagy szenvedes volt.

Meg annyit, hogy itt a taborban most 4 ember van: Andrew (angol), Isaac, aki milwaukee-i, es Delphine, a camp manager, aki francia Toulous-bol. Mindannyian nagyon szimpatikusak. Sot, kiderult, hogy Delphine nem hajlando megenni a csikuangat!!! :))) Ugyhogy foleg rizs lesz meg bab, meg zoldseg (tegnap spenot) meg hal. Ez volt vacsorara, es minden finom volt. Majd meg meselek a kajarol. Reggelire rizst ettem meg banant es az is jo volt. Ja, meg azt akartam mondani, hogy az elveszett lany miatt annyi a kajank, mint a rohadas, mert a specialis mentok 3 honapra eleg rizst meg babot hoztak 50 embernek. Es emiatt az ugy miatt, be sem mehetek az erdobe anelkul, hogy valaki fogna a kezemet, es csak 2 het mulva mehetek eloszor kiserettel :( De nem baj. Itt vart egy olyan ismerteto, amiben vastag nagy betuvel volt kiemelve, hogy amennyiben bemegyek egyedul az erdobe, vagy onnan egyedul jovok vissza, azonnal kirugnak, es mehetek vissza a balettbe ugralni :)