Jane Goodall 26 éven keresztül tanulmányozta a csimpánzok viselkedését Gombe-ben. Hogy mi vezette rá, hogy abbahagyja, azt egy interjú során a saját szavaival így mondta el:
„A csimpánzok tanulmányozását a mai napig folytatjuk Gombében, és akár ott is maradhattam volna a vadonban imádott állataim között, ha nem vettem volna részt egy konferencián, melynek neve "Értsük meg a csimpánzokat!" volt. Ez az 1986-ban tartott konferencia volt az az esemény, mely megváltoztatta az életemet. Először fordult elő, hogy Afrika minden szegletéből gyűltek össze a kutatók.
Az egyik, természetvédelmi kérdésekkel foglalkozó szekció szó szerint megdöbbentett. A csimpánzok élőhelyét jelentő szinte minden erdőben iszonyú méreteket öltött a fairtás, a csimpánzok orvvadászok csapdáinak áldozatául estek, és elkezdődött a vadon élő állatok húsért történő vadászata, a bozóthús-kereskedelem. A csimpánzok egyedszáma meredeken zuhant, amikor én belekezdtem kutatásaimba még több mint egy millióan éltek Afrikában, a konferencia idején négy-ötszáz ezerre becsülték számukat (mely azóta még tovább csökkent).
Ekkor ébredtem rá arra, hogy cselekednem kell. A konferenciára tudósként érkeztem, aki folytatni kívánta terepi kutatásait, elemezni és közölni akarta tudományos adatait. A konferenciáról viszont a csimpánzok és egyre zsugorodó erdei lakóhelyük védelmezőjeként távoztam. Tudtam, ha segíteni akarok a csimpánzokon, akkor el kell hagynom élőhelyüket, és a tőlem telhető legtöbbet meg kell tennem annak érdekében, hogy felhívjam rájuk a figyelmet és reményt ébresszek, hogy a pusztítás legalább részben megfékezhető. Így, miután huszonhat évet töltöttem azzal, amit legjobban szerettem, azon a helyen, amit legjobban szerettem, útra keltem. Minél több helyre jutottam el előadásokat tartva, konferenciákon részt véve, természetvédőkkel és jogalkotókkal találkozva, annál inkább fel tudtam mérni az általunk a bolygónkra szabadított pusztítás mértékét. Nemcsak azokat az erdőket láttam veszélyben, melyek a csimpánzoknak és Afrika más állatainak adnak otthont, hanem az erdőket és az állatokat világszerte."
Dr Goodall 1977-ben megalapította a Jane Goodall Intézetet, 1993-ban pedig ennek környezeti nevelési szervezetét a Roots & Shoots hálózatot. Ezek azok a szervezetek, amelyek Jane Goodall üzenetét továbbítják egyre aktívabban és egyre hangosabban minden évben, míg ő fáradhatatlanul járja a világ országait, hogy előadásaival felhívja a figyelmet arra, mindenki meg tudja változtatni a világot. És ezek a szervezetek azok, akik 2010-ben alapítójuk munkásságának 50. évfordulóját ünneplik.

