
"Minden egyes ember meg tud változtatni valamit - minden nap és minden percben."
2009. január 15-én elkísértem Anitát és Ritát a Budavári Általános Iskolába, az újrahasznosítható-táska program keretében a III. osztályosokhoz mentünk.
Anita a bevezetőben elmondta, hogy a Rügyek és Gyökerek Egyesülettől jöttünk, beszélt kitűzött céljainkról és megvalósítandó feladatainkról. Természetesen említést tett egyesületünk alapítójáról, Jane Goodallról is. Nagy meglepetésünkre néhányan, a majmokkal összefüggésben, már hallottak Jane-ről, sőt egy kislány olvasta is egyik könyvét.
Az első órában Anita levetített egy filmet a műanyag alapanyagú szatyrok, táskák természetre ártalmas, károsító és mérgező hatásáról. Sok-sok évtized, évszázad alatt bomlanak le és semmisülnek meg, addig pedig szennyezik a levegőt, mérgezik a talajt. A gyerekek érdeklődéssel figyelték és együttérzően reagáltak a műanyag szatyrokba begabalyodott gólyára, delfinre, teknősre. Nemtetszéssel fogadták a fákat, réteket beborító szeméthalmaz látványát. Nagyon sokan közülük elmondták, hogy szüleik, nagyszüleik mindig visznek magukkal hátizsákot, kosarat, textil szatyrot, amikor vásárolni mennek és nem veszik igénybe a közértekben, bevásárló központokban kapható nylon reklámszatyrokat. A tanárnő is büszkén húzta elő táskájából a textil bevásárló szatyrot, hogy ő bizony évek óta azt használja.
Érdeklődéssel hallgatták a békamentő mozgalmunkat és oly annyira felkeltettük érdeklődésüket, hogy talán néhányan tanáraikkal, szüleikkel csatlakoznak majd, és segítenek a békák mentésében vonulásuk idején.
Anita említést tett az Őrbottyánban működő Equus lómenhelyről is, ahol beteg, öreg lovak szerető névleges örökbefogadókra várnak.
A második órában, az általunk vitt, logónkkal ellátott textilszatyrokra, adott formákat, vagy saját elképzelésüket festették meg nagyon gondosan, ügyesen és lelkesen. A lányok virágokat, hattyút, tavirózsát, a fiúk majmot, fecskét, pókot festettek.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy látogatásunk sikeres volt, mint az, hogy a IV. osztályosok tanítónője Anitát e-mailben kérte, hogy hamarosan menjünk el hozzájuk is.
2009.01.18.
Nedeczky Ildikó