
"Minden egyes ember meg tud változtatni valamit - minden nap és minden percben."
Október 9-én egy szombati délutánon Pakson vendégeskedtünk az Ökocsiga Játszóház rendezvényén. A programok délután 2-kor kezdődtek, még szinte ki sem pakoltunk már az első érdeklődő gyerekek ott ültek az asztalunknál és várták mivel készültünk számukra.
Igyekeztünk minél nagyobb palettát bemutatni Egyesületünk tevékenységéből, így készültünk békákkal kapcsolatos tesztekkel, melyek főleg a békamentés során felmerült és ahhoz kapcsolódó kérdéseket tartalmaztak. Az igazat megvallva azoknak akik nem voltak ott a békamentésen először a teszt kicsit nehéznek tűnt, de egy kis gondolkodás után igen jó válaszok születtek. Igyekeztünk népszerűsíteni a Gorillás kampányt is, mely a felkonferálásnak köszönhetően is nagy érdeklődést váltott ki, és jó páran megígérték, hogy eljuttatják hozzánk a szekrényben porosodó mobilkészüléküket.

A legnagyobb érdeklődést egyértelműen az újratáska programunk váltotta ki. Egymást váltották a gyerekek, akiknek néha még várakozniuk is kellett, hogy táskát festhessenek. A várakozás sem telt tétlenül. Nejlonszatyrok és vászontáskák kapcsán is teszttel vártuk őket, minden helyes megfejtő kapott egy-egy almát cserébe, valamint két óránként kisorsoltunk közöttük egy-egy egyesületi pólót is. Miközben a gyerekek festettek a szülők is kitöltögették a teszteket, a teszt nehézségére utalt, hogy még a szülők körében is elég kevés jó megoldás született. Persze nem is ez volt a lényeg, öröm volt látni, hogy mind a gyerekek, mind pedig a szülők milyen érdeklődést mutatnak a téma iránt.
Az újratáska programban az a jó, hogy a gyerekek nem csak egyfajta környezettudatosságot tanulnak, hanem közben kiélhetik kreativitásukat is. Valaki sablonnal, valaki anélkül, saját kútfőből festett és meg kell hagyni, igen kreatív alkotások születtek. Számomra mindig érdekes, hogy a gyerekeknek milyen élénk a színviláguk, például hogy egy ló nem mindig barna, fekete vagy egyéb megszokott színű, hanem tündökölhet a szívárvány minden színében. A szép színek mellett jó érzéssel töltött el, hogy a gyerekek környezet-és természetvédelmi témákban milyen tájékozottak. Reméljük, hogy ez a kezdeti tudás és lelkesedés nem veszik ki belőlük a későbbiekben, sőt talán mi is részesei lehetünk, hogy megőrizzék és fejlesszék mindazt, amit most tudnak.
Flórián Norbert