2009.10.17. Látogatóban „Noé bárkáján”

2009. október 17-én a NOÉ Állatotthon Alapítványnál jártunk vendégségben.

Budapest legnagyobb állatotthonaként 1992 óta végzik a bajba jutott, megkínzott, balesetet szenvedett állatok mentését. Fajtamentéssel is foglalkoznak, működik náluk boxer, bulldog, cane corso, csau-csau és schnauzer fajtamentés, róka- és ló-mentés, továbbá egy un. Mini Menhely. A program egyedülálló kezdeményezés hazánkban, melynek célja a sintértelepekre került, altatásra ítélt, megkínzott állatok szervezett mentése, rehabilitációja és új gazdához juttatása. A Mini Menhely-program jelenleg 25 hazai gyepmesteri telepről menti rendszeresen altatás elől a kutyákat.

Bővebb információ az állatotthonról, programjaikról, örökbefogadásra váró pártfogoltjaikról honlapjukon található: http://noeallatotthon.hu/

Látogatásunk célja elsősorban a kutyaházak téliesítésében való segédkezés volt, amit végül a szép számban felsorakozott önkéntesek végeztek, így mi az etetés előkészületeiben vettünk részt.

Eközben lehetőségünk nyílt egy-egy menhelylakót jobban megismerni, hol szívbemarkoló történetükkel, hol a kis virgonc egyéniségükkel, vagy éppen különös szokásukkal. Így találkoztunk a nagyon barátságos, ámde elég rámenősen „plasztikfüggő” kecskékkel is, akik olyan lelkesedéssel szopogatták a kabátunkról, táskánkról, innen-onnan lelógó kis műanyag bogyókat, mintha legalábbis Kojak nyalókát dugtunk volna a szájukba. Velük élnek jószomszédi viszonyban – többek között – a „Kossuth téri libák”, az emuk, Margó, a félénk őzike, Suzy, a szarvas, a disznók hátán pihengető tyúkok és az „éneklő láma” is, aki úgy „nyöszörög”, mintha saját szórakoztatására dudorászna, az amúgy is vicces ábrázatával.

Elnézegetvén a kismalacot, aki fürkészve a számára még teljesen új nagyvilágot, átdugja a kis konnektororrát a rácson és ismerkedik az ott tanyázó rókával, az ember tényleg Noé bárkáján érezheti magát. Csodálatos, ahogy ilyen sokféle állat – akár ragadozó és zsákmánya – békésen együtt tud élni! Tanulhatnának tőlük az emberek!

Az állatotthon legtöbb lakója azonban többnyire sorsára hagyott, gazdira váró kutyus. Végigjártuk a kenneleket, megszeretgettük őket és viszonzásul mi is rengeteg önzetlen szeretetet kaptunk tőlük, annyira őszintén örültek annak a rövidke időnek is, amíg kaptak egy kis törődést….és nagyon nehezen tudtuk csak otthagyni a hálás és reménykedő kis szempárokat. Különösen megnehezítette a dolgunkat az 5-6 év körüli, Illatos útról mentett kutyalány, Trilla, aki remegő mancsaival szünet nélkül nyújtotta egyik pacsit a másik után.

Hazafelé menet újabb „akadályba” ütköztünk egy kis megilletődött jószág személyében. (Én Honey-nak neveztem.) Ott remegett a menhely bejárati kapujának sarkában megbújva, bizonytalanul. Jött is volna, meg nem is, azt sem tudta, hol van szegény. Sajnos egyre gyakoribb, hogy az emberek ilyen módon szabadulnak meg nem kívánatos kutyájuktól, macskájuktól. Az azonban nem érdekli őket, mekkora munka az állatvédőknek a befogadott állatok ellátása, milyen nehéz előteremteni az ehhez szükséges anyagi feltételeket. Ennek a kutyusnak szerencséje volt, hogy észrevettük, mielőtt elkóborolt volna onnan, és ki tudja, hogy ért volna véget rövidke élete. Megfagyva az útszélén, vagy szétzúzva egy autó kerekeitől, vagy sintértelepen kiéhezve, sínylődve a halálos tűszúrásig vagy agyonverésig. Még belegondolni is szörnyű! Aztán mi hazamentünk a meleg, fűtött lakásunkba. Zuhanyoztunk egy jót, majd melegítettünk valami finomat vacsorára és a pihe-puha, meleg ágyunkban elaludtunk a biztonságot nyújtó lakásunkban. De ők maradtak!... Pedig valahol, valakinek, valamikor még nagyon nagy szolgálatot tettek... Igaz barátok voltak és a bizalmukon felül a legszebb ajándékot nyújtották gazdájuknak, az őszinte szeretetüket... és amíg újra így nem lesz, addig RÓLUK GONDOSKODNI KELL ÉS NEM SZABAD ELFELEDKEZNÜNK AZ EMBER HŰ TÁRSAIRÓL!!!

p.s.

A következő hétvégén a Rókarezervátum alapkőletétele volt a Noénál, mi is elnéztünk arra. Megtudtuk, hogy Trillát örökbe fogadták az egyik kennel-társával, Sóhajjal együtt és már egy szerető családnál pacsizgatnak. Meglátogattam a kis Honey-t is, aki már bátrabban csóválta a kis farkincáját és bizalommal hajtotta a kis buksiját a kezembe egy kis fültővakargatásra és már az ivartalanításon is túlesett. Már csak egy otthonra van szüksége egy szerető gazdival... akárcsak számtalan társának, szerte az országban!

Kovács Andrea