Idén február 27-én, szombat délelőtt került sor a békaterelő kerítés felállítására Farmoson. Hét közben a verőfényes napsütésben már alig vártuk a hétvégét, hogy nekikezdhessünk a munkának. Kicsit féltünk is, hogy az enyhe idő hamarabb előcsalja a békákat, még mielőtt a kerítés elkészül.

Szombat reggel viharos szélre és esőre keltünk. A radarképeket és mindenféle előrejelzést megnézve úgy döntöttünk, nekiállunk a munkának, mivel csak reggelre mondott egy kis esőt Farmosra.

Valószínűleg az esőnek köszönhetően kisebb, de annál elszántabb csapat gyűlt össze a famosi vasútállomás mellett. Kb. 35 fő jött össze önkéntesekből (Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Rügyek és Gyökerek Egyesület, Tápió Közalapítvány, Tápió Természetvédelmi Egyesület).

2010 Békamentés Farmos Kerítésállítás 2010 Békamentés Farmos Kerítésállítás 2010 Békamentés Farmos Kerítésállítás

A kerítést erős kb. 4 0C-os szélben egyre csak ömlő esőben kezdtük el. Habár kevesen voltunk, valószínűleg a rossz időnek köszönhetően, azért nagyon gyorsan haladt a munka. A szántóföldi sár sem könnyítette a dolgunk, bár ez úton szeretnénk megköszönni az arra járó autósoknak és kamionosoknak, hogy időnként lemosták rólunk a sarat. Ha ráléptek volna kicsit is a fékre, nem lett volna akkora vízsugár ami ilyen szépen letisztította a nadrágunkat és a kabátot.

Fél 12 táján már senkin sem volt száraz ruhadarab, átázott a jégeralsó is, de a kerítés állt. Még volt vele munka, de másfél km hosszan fel volt állítva. Az a feladat várt még ránk, hogy megigazítsuk az alját, betömködjük alul a lyukakat, hogy a békák ne tudjanak átmenni alatta. Ekkorra azonban már mindenki úgy átfagyott, hogy fel kellett függesztenünk a munkát! A Vízparti Élet Házában sikerült valamelyest megszárítkoznunk, valamint bőségesen meg is vendégeltek minket minden földi jóval! A forró tea máris más színben tűntette fel a napot, s mire visszaértünk Pestre a nap is kisütött, tehette volna korábban is…

Délután a Nemzeti Park és a Tápió Természetvédelmi Egyesület embereinek sikerült teljesen befejeznie a kerítést. Köszönjük Nekik!

Tehát a kerítés készen áll, várjuk a csoportokat és minden egyéb jelentkezőt, aki részt venne a békamentésben, aki szeretne egy kis belátást kapni, hogy hogy is zajlik egy ilyen munka.

Várunk mindenkit szeretettel!

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
Ez a kérdés arra szolgál, hogy megakadályozzuk az automatikus robotok rosszándékú működését!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.
Az űrlap beküldése a Mollom adatvédelmi irányelveinek elfogadását jelenti.