A paksi Vácikai Cerberus Alapítvány állatmenhelyén tett újabb látogatásunkkor kedvezett számunkra az időjárás. Néhány autónyi csapatunkat a reggeli kissé hűvös, felhős órákat követően Pakson már napsütés és kellemes meleg fogadta. Az előzetes felhívásra ezúttal is rengeteg felajánlás érkezett, az elsődleges cél most a felhalmozódott szemét elszállítatása volt, megakadályozva egy esetleges fertőzés elterjedését. A látogatáskor a legfontosabbnak a kutyák sebeinek ellátását, valamint bolha elleni kezelésüket tekintettük, szándékunknak azonban csak részben tudtunk eleget tenni. Bár a sebeket sikerült lekezelni, a Neostomosanos spricc-flaskával a kezükben rohangáló lelkes önkéntesek nem örvendtek nagy népszerűségnek az amúgy is megfélemlített, sok-sok emberrel kapcsolatos rossz tapasztalattal rendelkező kutyusok körében. Azért megtettük, amit lehetett. A fiúk barkácsolásban segédkeztek, elmenetelünk előtt pedig – a nagy melegre való tekintettel – a vizet cseréltük ki még egyszer a kennelekben. Természetesen nem maradt el a munka kutya és ember számára egyaránt legkellemesebb része, a szeretgetés sem. Hatalmas szeretni akarás és szeretetre vágyás van ezekben a menhelyi kutyusokban, alighogy az ember leguggol közéjük, pillanatok alatt reménykedő szempárok, buksi fejek bújnak kedves tolakodással minden irányból. Jó volt köztük lenni, az ember legalább akkora szeretetet és gyengédséget kap tőlük, mint amekkorát ő próbál adni.
Ezúton szeretnénk megköszönni még egyszer minden támogatónknak és önkéntesünknek a segítséget és az áldozatos munkát. Bár magunk nem menthetünk meg minden kutyát, tenni „minden nap és minden percben” tehetünk értük.
Temesi Andrea
Akiket a tárgyi adományokért külön köszönet illet: HORVÁTH PÉTERNÉ, KÜZDI FERENCNÉ, SZ.LÁZÁR ANNA, IHÁSZ FERENCNÉ.
Akiknek az anyagi támogatásért hálás köszönetünket szeretnék kifejezni: ANIMAL CARE AUSTRIA, KISS GABRIELLA, KOVÁCS ANNA, NAGY ÉVA ANDREA, TEMESI ANDREA, TÓTH MÁRIA, KESZTYŰS EDINA, CSORDÁS ANIKÓ, HORVÁTH SZILVIA, BŐSZ KRISZTINA.
S akik nélkül nem tudtunk volna ennyi mindent lejuttatni, elvégezni, azok a RÉSZTVEVŐK. Köszönjük, hogy feláldozták a szombatjukat:TEMESI ANDREA, EGERVÖLGYI MARIKA, HARTAI MARIKA, NIKLÓS ANDRÁS, NAGY BENCE, SCHLER DÓRA, DARÓCZI KATA, SIMON SZILVIA, NAGY ERNŐ, NAGY ERNŐNÉ RITA, SKULTÉTY FERENC, VARGA ZSÓFIA, FARKAS GÁBOR, SZABÓ DÓRA, 5 fő Sárbogárd, Székesfehérvár térségből, 2 fő egy osztrák állatvédő szervezettől.





Hozzászólások
Új hozzászólás beküldése