
"Minden egyes ember meg tud változtatni valamit - minden nap és minden percben."
Petit Prince
Rezervátum: Tchimpounga (Kongói Köztársaság)
Nem: Hím
Született: 2000
Érkezett: 2000


KIS HERCEG (Petit Prince) a legfiatalabb csimpánz, aki valaha Tchimpoungába érkezett. Alig volt 2 hónapos, amikor teljesen kiszáradt állapotban a menedékhelyre került 2000-ben. Egy teherautóban találták meg összekötözve egy zsákban, a jobb lábát megvágták, valószínűleg egy tőrrel. Amikor megérkezett, egyáltalán nem tudta mozgatni ezt a lábát, és nem is lehetett tudni, hogy érzi-e még. Az állatorvos elkezdte kezelni, és megmutatta a gondozóknak, hogyan tudják masszírozni és tornáztatni Petit Prince lábát, mely segítségével felgyógyulhat. A gondozók gyors és hatékony akciójának köszönhetően Petit Prince lába ma már sokkal erősebb. Felgyógyulása után azonban újabb - nem meglepő - problémával találták szemben magukat a gondozók. Petit Prince rendkívül bizonytalan volt, és egy pillanatra sem volt hajlandó elhagyni gondozóját. Sokszor rémülten ébredt az éjszaka közepén, és csak akkor nyugodott meg, amikor meggyőződött róla, hogy gondozója mellette alszik. Ráadásul néha rosszkor volt rossz helyen, s egy-egy új csimpánz ezt tudtára is adta. Ezek után nehezen is szokott be a csimpánzok közé. A gondozók ezért úgy döntöttek, hogy Petit Prince-nek arra van szüksége, hogy folytonos figyelmet és törődést kapjon egy csimpánztól. Ekkor került a képbe Gregoire. Gregoire korábban már sikeresen átvezetett hasonló sorsú árvákat ezen nehéz időszakon, ezért a gondozók bizakodóak voltak. Miközben Gregoire-tól megkapta a szükséges törődést, a gondozók folyamatosan próbálták egy fiatal csapatba beszoktatni, és ekkor Petit Prince már valóban sokkal magabiztosabban közeledett hozzájuk, és hamarosan barátokat is talált magának, akikkel kimerülésig bukfencezett és játszott.
Ma Kis Herceg egy boldog kis csimpánz, mégis jobb szeret egyedül lenni, mint a többi csimpánzzal, aminek valószínűleg az az oka, hogy kézben nevelkedett. Gyakran látják, hogy külön ül a többi csimpánztól, barátjával és mentorával, egy kis nőstény csimpánzzal, Coquelle-el. Ők ketten teljesen elégedettek egymás társaságával, de Petit Prince soha nem szalasztja el az esélyt, ha lehetősége nyílik egy ölelésre, akár gondozójától, akár a látogatóktól! Gyakran, amikor a többi csimpánz elhagyja a bekerített területét és elsétálnak az alvókamrájukba, addig Petit Prince kiszökik, és a közelben lévő emberekhez ugrik még egy „jóéjt" ölelésért. Kis Herceg valóban méltó a nevéhez: jóképű és rendelkezik egy bizonyos fajta magabiztossággal.
Timi
Rezervátum: Tchimpounga (Kongói Köztársaság)
Nem: Hím
Született: 1999
Érkezett: 2002


TIMI a 75. csimpánz, aki Tchimpoungába került. Timi egy kis túlélő. Nyugodt, szeretnivaló és szelíd, nagyon jól kijön a többi csimpánzzal, de a mai napig hordozza a korábban szerzett traumák nyomait. Senki sem tudja, honnan jött; valószínű, hogy a bozóthús-kereskedelem egyik áldozata, akit, miután az anyját húsáért lemészárolták, elraboltak. Mindössze annyit tudni, hogy valaki, valószínűleg egy orvvadász, eladta őt néhány falusi embernek, akiktől a Jane Goodall Intézet emberei mentették meg. Érdekes módon Timi azon kevés csimpánz közé tartozott, amelyek a kezdetektől nem féltek az emberektől. Sőt, eleinte kifejezetten szüksége volt az gondozók társaságára és azok minden szeretetére, amikor újabb és újabb rohamok és rémálmok gyötörték. Ilyenkor addig kellett ölelni, amíg meg nem nyugodott. Timi azóta is nagyon ragaszkodó és kívánja a törődést. Nem ritka esemény, amikor a gondozók döbbenetére az ölükbe ugrik egy ölelésért vagy egy dögönyözésért. Még mindig van egy alvós takarója, ami megnyugtatja, és ami mindig vele van alvás közben.
Timi a csimpánzok között is kiválóan boldogul, borzasztóan szeret bukfencezve játszani a többiekkel. Ráadásul azon kívül, hogy könnyen barátkozik és játékos, rendkívül gyengéden és szeretően gondoskodik az újonnan érkezett kölykökről. Megnyugtatja nemcsak őket, hanem más csimpánzokat is, melyek valamiért izgatottak. Sőt, Timi magáévá tett egy technikát, amellyel az agresszor csimpánz figyelmét eltereli, amíg az áldozat menedéket talál. Timi mindig rendkívül gyorsan közbelép amint úgy látja, hogy a csoport egy tagja veszélyben van, de persze mindig csak a hangját használja, hogy békét teremtsen a csoportban. Mióta Timi rájött, hogy a többi csimpánz tiszteletben tartja tekintélyét, tovább finomította technikáját, és már ágakat is használ az erőfitogtatásra.
Timi második legkedvesebb elfoglaltsága, hogy üres kartondobozokba próbálja bepréselni és bezárni magát. Ennél nagyobb élvezetet már csak a fürdésben és a vízzel való játékban talál. A száraz évszakban a gondozók megtöltenek egy hordót vízzel, ahol Timi a végtelenségig pancsol. Aprólékosan végigmossa magát, ahogyan a gondozók tennék egy esti fürdetésnél, az arcával és a fejével kezdi, majd halad lefelé a törzsén egészen a lábfejéig. Ez az imitáció egy kifinomult formája, különösen, ha megemlítjük, hogy Timi leveleket is tép, és ezzel helyettesíti a szivacsot...
NANI
Rezervátum: Ngamba Island (Uganda)
Nem: nőstény
Születési év: 2001.
Érkezett: 2002.

Nani, a Ngamba szigeten található legfiatalabb csimpánzok egyike Tanzániából érkezett. Neve, melyet attól az embertől kapott, aki rátalált, szuahéli nyelven azt jelenti: „valaki". A férfi ugyanis azelőtt még soha életében nem látott csimpánzt.
Nani mára hetyke, önálló csimpánzlánnyá vált, holott megérkezésekor még csendes és határozatlan volt. Szoros barátságot kötött azokkal a csimpánzokkal, akikkel karantén ideje alatt megismerkedett. Az állatgondozók egyik kedvence.
Ha Nanira nézünk, egyből rájövünk, miért szeretik őt annyira a szigeten, nemcsak az emberek, de fajtársai is. Független, magabiztos, s ezáltal gyakran válik a játék középpontjává, sőt néha inkább irányítja a játékot, s nem vesz benne részt. Így azon fiatal csimpik reklámtáblája lett, akik a „Nani csoportja" nevet kapták. Rendszerint a csapat élén áll és imádja vezetni. Ezzel kitűnik a többiek közül, mert a fiatal csimpánzok leginkább még azt szeretik, ha hordozzák őket. Ezáltal ismerik meg a világot és játszanak a többiekkel. Látszik, hogy Nani jól érzi magát köztük.
Élelemosztásnál ő az első és a foglalkozások során is jól szerepel.
Az egyetlen mozzanat, melyről mégis felismerhető fiatalsága, az a lefekvés előtti időszak, amikor is az állatgondozók ölébe bújik és dédelgetteti magát. Emiatt is kapta a „hercegnő" becenevet.
Később talán majd egy alfa nőstény lesz belőle!

BALUKU
Rezervátum: Ngamba Island (Uganda)
Nem: hím
Születési év: 1995.
Érkezett: 1997.

Amikor 1997-ben Balukut a Ngamba szigeti állomásra vitték, két éves volt. Annak a személynek a nevét kapta, aki megmentette őt a Kongói Demokratikus Köztársaságból, ahol egy kis sötét ketrecbe volt bezárva víz nélkül.
Megérkezésekor nagyon félénken és zárkózottan viselkedett. Magának való volt, keveset játszott és szeretett mindent inkább egyedül csinálni. Ahogy idősebb lett, egyre szemtelenebbé vált, s így meggyűlt a bajuk az állatgondozóknak is vele. Például előszeretettel lopkodja el a látogatók dolgait, ha azok nem figyelnek oda. Nem csak az embereket, de a többi csimpánzot is meglopja. Ilyenkor az ételükre pályázik.
Baluku jelleme az intelligencia megnyilvánulása is lehet. A St. Andrew egyetem és a Max Planck Intézet tudósai kognitív tesztjeinek eredménye alapján Baluku az eddig megfigyelt csimpánzok közül az egyik legintelligensebb egyed. Emiatt a tudósok kénytelenek voltak a kognitív képességekről való véleményüket alaposabban felülvizsgálni.
Baluku az egyik legdominánsabb csimpánz a Ngamba sziget védencei között, s megvan a képessége ahhoz, hogy idővel rangidős csimpánzzá váljon. Mindig sikerül valamivel meglepnie a gondozókat. Készséggel segít például az újonnan érkezett csimpánz kölykök nevelésében, ez is azt mutatja, milyen sokoldalú személyiség is ő.
