A nemzetközi Jane Goodall Intézettel kapcsolatos tartalom

Egyenesen Ugandából

Jane Goodall Intézet Uganda Gyöngyökkel az életértMegérkeztek a várva várt ugandai gyöngyök Magyarországra és készen állnak arra, hogy karácsonyi ajándékként okozzanak örömöt későbbi viselőiknek.

A Gyöngyökkel az életért programunk keretében, a Jane Goodall Intézet ugandai szervezetével együttműködve , ugandai asszonyok által, újrahasznosított papírból készített ékszereket adunk adományért.  A gyöngyök egytől egyig megváltoztatják az asszonyok életét: szakmát és bevételi forrást jelentenek, melyek kiutat mutatnak a szegénységből. A gyöngyöket készítő asszonyok így megadhatják azt gyermekeiknek, amit ők maguk sokszor nem kaphattak meg: oktatást, megfelelő táplálást és ruházást. A gyöngyök eladásából szerzett bevétellel jobb jövőt biztosíthatnak gyermekeiknek. A fejlett országokban oly népszerű ékszerek azért jelentenek igazi sikertörténetet, mert gyönyörűségük mellett valódi segítséget jelentenek fejlődő országban élő embertársainknak.

A majmok bolygója: Lázadás

Majmok bolygója: Lázadás"A majmok bolygója: Lázadás" premierjének alkalmából, Jane Goodall és a brit Humane Society International (HSI) arra buzdítja a brit hatóságokat, hogy ragaszkodjanak az emberszabású majmokkal való kísérletek tilalmához!

A híres főemlőskutató és bioetikus Dr. Jane Goodall, a Jane Goodall Intézet alapítója és ENSZ Békenagykövet [1], a Human Society International (HSI) brit képviselete mellé állt. Közös céljuk arra késztetni a brit kormányt, hogy fenntartsa jelenlegi támogatását és ne engedélyezze az emberszabású majmokkal folytatott kísérleteket, amikor az Európai Unió állatkísérletekkel kapcsolatos rendeletét [2] átültetik a nemzeti törvényhozásba. A felhívást ‘A majmok bolygója: Lázadás’ [3] brit premierjének előestéjén közlik. A film központi témája az emberszabásúak laboratóriumi kísérletekre való használata.

Roots & Shoots önkormányzatok találkozója

Rügyek és Gyökerek - Roots & Shoots találkozóAz Amerikai Egyesült Államokban működő öt Rügyek és Gyökerek Ifjúsági Önkormányzat (Roots & Shoots Youth Leadership Councils) képviselői, melyek a több ezer Roots & Shoots csoport működését segítik regionálisan, minden évben összegyűlnek egy négy napos tréningre az Országos Ifjúsági Vezetői Találkozó (National Youth Leadership Retreat) keretében. Már hetedik éve minden alkalommal az ország egész területéről érkeznek önkormányzati tagok a Washington állambeli Seattle-be.

Idén sem volt ez másképp. Ez alkalommal a fiatalok műhelymunkán vettek részt, melynek része Alec Loorz, a Kölykök a globális felmelegedés ellen (Kids vs. Global Warming) nevű non-profit szervezet alapítójának előadása, egy a Cedar folyó barátai (Friends of the Cedar River Watershed) elnevezésű non-profi szervezettel végzett közösségi projekt a Cedar-folyó vízválasztójában, ezeken kívül még a Roots & Shoots huszadik évfordulóját is megünnepelték. A továbbiakban a találkozó néhány kiemelkedő eseményről olvashatsz.

Gombe 50: egy jubileumi év összefoglalása

Gombe 50Jane Goodall 1960. július 14-én lépett először a Tanganyika tó partjára, mely ma a tanzániai Gombe Nemzeti Park része. A csimpánzok viselkedésének kutatása - melynek úttörője volt - még ma is gazdag tudományos felfedezésekkel szolgál, az az elképzelése pedig, hogy az embereket képessé tegyük minden élőlény életét megváltoztatni, egész világra szóló küldetéssé vált.

Idén, ebben a hónapban ér véget a Gombe 50, az az egy évig tartó ünnepségsorozat, mellyel Dr. Goodall fényes karrierjéről és a Gombe parkban végzett, átütő sikerekkel járó helyszíni kutatásának gazdag örökségéről emlékeztek meg.

Micsoda év volt!

Az elmúlt 365 napban, Jane és a Jane Goodall Intézet (JGI) munkája ténylegesen óriási hatást keltett világszerte, példátlan számú embert elérve, és segítve az Intézet erőfeszítéseit a csimpánzok védelmében, Afrika közösség-központú megóvásában és az ifjúsági vezetésben.

Jane Goodall 2011. július 14-ét az évforduló utolsó napját azon a helyen töltötte, ahol az álmai valóra váltak: a Gombe Nemzeti Parkban. Ahogy a Gombe 50 ünnepség a végéhez közeledik, szerettünk volna néhány fontos mozzanatot megosztani veletek.

Véget ért a Gombe 50 jubileumi év

Jane Goodall Intézet - Gombe 502010. július 14-én múlt pontosan 50 éve, hogy Dr. Jane Goodall megkezdte korszakalkotó munkásságát a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban. A jeles napot világszerte ünnepelték, Magyarországon Csányi Vilmos professzor tartott nagy sikerű előadást az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Dr. Goodall pedig egy éven át tartó előadássorozatba kezdett. Ennek során 2010. november 12–14.

Ideiglenes vadászati tilalom

ManiemaTermészetvédelem, Maniema: A tartományi kormány ideiglenesen betiltotta a vadászatot.

A cél az, hogy az ország ezen részében az állatok lehetőséget kapjanak a szaporodásra és növeljék az élővilág változatosságát. Maniema tartomány környezetvédelmi minisztere, Edward Musafiri július elsején egy rendeletben jelentette be az egész térségre kiterjedő vadászati tilalmat. Ez a rendelet, mely szeptember 30-áig van érvényben, megtilt mindennemű vadászati tevékenységet, hogy a veszélyeztetett fajok, a bonobók és elefántok, és az egyéb, Maniema területén élő veszélyeztetett főemlősök szaporodni tudjanak és növeljék létszámukat.

A Tchimpounga Természetvédelmi Terület mérete megnőtt!

A Tchimpounga Természetvédelmi Terület mérete 750%-al megnőtt!Csodálatos hírek! A kongói kormány nemrégiben ratifikálta a határozatot, miszerint a Tchimpounga Természetvédelmi Terület (TTT) méretét 750%-al megnöveli. A Jane Goodall Intézet Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központ, a csimpánzok legnagyobb menhelye Afrikában, a TTT jelenlegi határain belül található.

A TTT kiterjesztésével a kulcsfontosságú védett terület, mely csimpánz és más fajok élőhelyei17 000-ről 129 000 hektárra nő, és védelmet biztosít 3 közeli szigetnek a Kouiolu folyón.

A mostani terjeszkedés :

  • Hatalmas lépés a JGI-nek affelé, hogy a jelenleg a Tchimpounga Csimpánz Rehabilitációs Központ területén élő csimpánzokat a szigeteken épülő biztonságosabb menhelyre telepítsék
  • Biztosítja, hogy a vadon élő csimpánzok, akik a volt TTT területén élnek hozzáférjenek a szükséges élőhelyhez és az azon található forrásokhoz
  • Védelmet biztosít a csimpánz kolóniák számára a volt TTT területén kívül is.
  • Megvéd más fajokat is, amik a területen élnek, beleértve a szitatungát, bóbitás antilopokat, bölényeket, majmokat, és a veszélyeztetett afrikai lamantint.

Afrika Blog

A Magyar-kongói csereprogram keretén belül elindítottunk egy blog-ot, melynek hasábjain immár olvashatóak az első bejegyzések. Május elején Dario Merlo (A kongói Jane Goodall Intézet vezetője) 1 hétre Magyarországra érkezett, hogy előadásokat tartson a hazai iskolákban. Május közepén pedig, a csereprogram következő részében Csatádi Katalin és Mészáros Enikő a magyarországi Jane Goodall Intézettől utaztak Kongóba, hogy aktívan hozzájáruljanak az ottani környezetvédelmi és nevelési munkálatokhoz.

>>Tovább - A Magyar-kongói csereprogram

>>Tovább - Afrika Blog

Kosárlabda, kosárcipő és természetvédelem...

Jane Goodall Intézet... Dario Merlo Magyarországon. „Kérhetek egy nagy szívességet?” - írta az egyik emailjében Dario. „Tudnátok találni nekem egy kosárpályát, ahol játszhatnék néha?” A hosszú, hónapokon át tartó szervezés után már csak pár nap volt hátra a Jane Goodall Intézet Kongói Demokratikus Köztársaságban (billentyűzetet kímélendő továbbiakban: JGI DRC) működő szervezetének igazgatója érkezéséig. Dario nem kérdezte meg egyszer sem, hol fog aludni vagy mit fog enni. Kosarazni, azt nagyon szeretett volna. Hogy miért, hamar megtudtuk, és ha lehet fokozni, még inkább felnéztünk rá.

Dario Merlo Magyarországon

Dario Merlo - JGI DRC2011. május 2-án megérkezett Magyarországra Dario Merlo, a Kongói Demokratikus Köztársaságban működő Jane Goodall Intézet igazgatója. Dario a Kongói-Magyar csereprogram keretein belül tölt egy hetet hazánkban, hogy iskolai előadások során mutassa be a kongói szervezet munkáját, valamit azt, hogyan tehetünk mi is a Kongóban élő csimpánzokért, gorillákért, az erdőért és az ott élő emberekért.

A projektről információ a http://janegoodall.hu/projektek/afrika/magyar_kongoi_csereprogram oldalon található.

Tartalom átvétel