Az emberiség egy klíma- és ökológiai katasztrófa felé sodródó világot hagy az utókor számára

Viszont még nem késő változtatnunk, hogy legalább a jövő generációi számára élhető(bb) jövőt biztosítsunk. A Zöldunió online kiadványa a következményekkel való szembenézést is segítve az alapfogalmak és a tendenciák rövid bemutatásán keresztül ad előrejelzést 2021-re vonatkozóan.

Amikor először került be a média fősodrába az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) majd néhány napra rá a WWF 2018-as jelentéseinek apokaliptikusnak ható ténymegállapításai, még azok is elgondolkodtak, akik korábban nem követték nyomon a környezetvédelemmel, fenntarthatósági törekvésekkel kapcsolatos híreket. Ez idő tájt tudatosult sokakban, hogy a negatív folyamatok felgyorsulásával valójában már nem is az unokáink, hanem gyermekeink élhető jövője a tét. Sokan pedig ekkor eszméltek rá, hogy a krízis okozói a 20. század egyre inkább túlfogyasztó - elsősorban fejlett - társadalmai, ideértve a globális fogyasztói igényeket kiszolgáló - és egyben formáló - korabeli multinacionális vállalati ideológiát és a tömegtájékoztatást is.

A ma látható tendenciák évtizedek óta ismertek voltak, számos környezetvédelmi szervezet, aktivista és tudós emelte fel szavát már az ötvenes években is. Például Teller Ede atomtudós 1959-ben - az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon - a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat. Mindhiába.

Azóta a világnépesség és a fogyasztás egyre csak növekszik. A legtehetősebbek még gazdagabbá válnak, ugyanakkor lehetőségeikhez képest legtöbbjük mondhatni nem tesz semmit, vagy épp profitál is abból a válságból melynek előidézéséhez maga is akaratlanul hozzájárult. A fejlett országok középosztályai hanyatlóban vannak, a fejlődő régiók mindinkább elszegényedő alsórétegei pedig immáron elsőként tapasztalják meg a következményeket.

Tény tehát, hogy az emberiség a természeti források felélésével és kihasználásával egy klíma- és ökológiai katasztrófa felé sodródó világot hagy az utókor számára.

 

Viszont még nem késő változtatnunk, hogy legalább a jövő generációi számára élhető(bb) jövőt biztosítsunk. Ehhez azonban nélkülözhetetlen a globális szintű eredményes együttműködés a kormányok, a vállalatok és a tudomány képviselői között, és szükséges, hogy egyénileg is összefogjunk és kiálljunk a változások szorgalmazásáért, melynek első lépése, hogy szembenézünk a következményekkel.

Az esélyeink jók, hiszen mint már az elmúlt években - különösen a 2015 évi párizsi klímacsúcs óta - megtapasztalhattuk, az élet minden területén egyre inkább fókuszba kerül a fenntarthatóság és a környezettudatosság, a COVID-19 világjárvány pedig - ami miatt sokaknak az élet szinte minden területét új alapokra kellett helyezniük - már bebizonyította: képesek vagyunk az összefogásra.

A Zöldunió online kiadványa a következményekkel való szembenézést is segítve az alapfogalmak és a tendenciák rövid bemutatásán keresztül ad előrejelzést a globálisan és lokálisan ható folyamatokról 2021-re vonatkozóan. A tanulmány jelenünkben is egyedülálló vállalkozásnak számít a környezeti hatások előrejelzésében, korábban nem készült még ilyen átfogó anyag a témában.

Készült mindazoknak, akiket érdekel Földünk jövője, és akik a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos tartalmakat rendszeresebben fogyasztják - valamint gyártják: így a média valamint az oktatás számára is.

 

A Zöldunió előrejelzése letölthető ide kattintva.

 

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-1-42