A gorillák fán töltött ideje vetekszik a csimpánzokéval 

Egy tanulmány szerint még az ezüsthátúak is órákat töltenek táplálkozással a talaj felett

Írta: Lisa Lock, és Robert Egan

Az ugandai Bwindi hegyi gorillák és a gaboni nyugati síkvidéki gorillák sokkal több időt töltenek a fákon, mint korábban gondolták. Fotó: Martha Robbins

A Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet és a Rocky Vista Egyetem (USA) tudósai kimutatták, hogy a gorillák sokkal több időt töltenek a fákon, mint korábban gondolták.

A gorillákat jellemzően a nagy testméretük (a hímek átlagos súlya 170 kg) és elsősorban szárazföldi növényzetből álló étrendjük miatt tartják a leginkább talajszinten való életmódot folytató emberszabású majom fajnak. Azonban az új kutatások szerint egyes gorillapopulációk ugyanannyi időt töltenek a fákon, mint egyes csimpánzpopulációk. Még a nagy testű felnőttek is idejük átlagosan 20–30%-át a fák lombjai között töltik, leveleket és gyümölcsöket fogyasztva.

A gorillák viselkedésének alaposabb megértése fontos hatással bír a gorillák anatómiájának, ökológiai alkalmazkodóképességének, valamint a humán és emberszabású őseink fosszíliájában felfedezhető, gorillákra jellemző tulajdonságok értelmezésére. A kutatás eredményeit a Current Biology folyóiratban tették közzé.

1974 óta, amikor Etiópiában felfedezték a két lábon járó, emberszabású majmokhoz hasonló karokkal rendelkező „Lucy”-t, folyamatos vita folyik a fára mászás emberi evolúcióban betöltött jelentőségéről. Az elmúlt évtizedekben további fosszilis leletek kerültek elő, amelyek nagy különbségeket tártak fel a testméret, az étrend és azon paleokörnyezet tekintetében, amelyben ősi rokonaink élhettek. Ezért, ha megértjük, hogy mi motiválja a ma élő emberszabásúak arboreális (azaz fán élő) életmódját, közelebb jutunk annak megfejtéséhez, hogy mennyire volt fontos a fán élő életmód az ember őseinek számára.

Az emberszabású majmok (orangutánok, gorillák, csimpánzok és bonobók) közül jellemzően a gorillákat tartják a leginkább talajszinti életmódot folytató fajnak, a közösségi médiában általában olyan képek jelennek meg róluk, hogy az erdő talaján ülnek, leveleket eszegetve. A felnőtt nőstények súlya 70 és 100 kilogramm közé tehető, míg az ezüsthátúak (felnőtt hímek) akár kétszer akkorák is lehetnek, 160-170 kilogramm közötti testsúllyal.

Bár minden gorilla nagyon jól tud fára mászni, ha a szükség úgy hozza, például éjszakai alvóhelyül szolgáló fészkek építése vagy gyümölcsszedés céljából, általában az a vélekedés róluk, hogy túl nagyok és nehézkesek ahhoz, hogy a fák lombjai között mozogjanak, mint például a kisebb, mozgékonyabb csimpánzok és bonobók.

Az a felfogás, hogy a gorillák elsősorban talajszinten élő állatok, a Virunga hegyi gorillákról (azaz Dian Fossey gorilláiról) készült alapvető tanulmányokból is ered, akik magasan fekvő hegyvidéki erdőkben élnek, ahol kevés gyümölcs terem. Ezek a gorillák valóban idejük 98%-át a talajon töltik.

A gorillák több időt töltenek a fákon, mint korábban gondoltuk

Két gorillafaj létezik: a nyugati gorillák (alfajai: nyugati síkvidéki és Cross-folyói gorillák) és a keleti gorillák (hegyi és keleti síkvidéki alfajokra oszthatók), akik Közép-Afrika változatos élőhelyein találhatók meg. Tekintettel erre a sokféleségre, a Virunga hegyi gorillák viselkedését reprezentatívnak vélhetjük vajon a többi gorilla viselkedésének vonatkozásában?

Ezt a kérdést vizsgálva a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet tudósai által végzett kutatásban a vezető szerző, Martha Robbins két kutatási helyszínen gyűjtött hosszú távú adatsorait használták fel: az egyik csoportba azok a hegyi gorillák tartoztak, akik az ugandai Bwindi Impenetrable Nemzeti Park területén élnek, ami csak körülbelül 30 kilométeres távolságra van a Virunga hegyi gorilla populáció élőhelyétől; a másik csoportot a gaboni Loango Nemzeti Park nyugati síkvidéki gorillái alkották.

A számos gorilláról és gorillacsoportról az elmúlt évtized során gyűjtött megfigyelési adatokat elemezve a csapat megállapította, hogy mind a Bwindi hegyi gorillák, mind a Loango síkvidéki gorillák sokkal több időt töltöttek a fákon naponta, mint a Virunga hegyi gorillák esetében dokumentált adatok mutatják. Bár a kisebb testű, fiatalabb egyedek, például a bébik és a fiatalok többet tartózkodtak a fákon, mint a nagyobb testű felnőttek, de megfigyelték, hogy még a hatalmas ezüsthátúak is jelentős időt töltöttek a fák lombjai között.

„A felnőtt nőstények idejük 20–30%-át töltötték a fákon, míg az ezüsthátú hímek idejük 18–20%-át töltötték a fák lomjai között, ami jóval magasabb érték, mint a Virunga hegyi gorilláknál korábban megállapított 2–7%” – mutat rá Robbins, a tanulmány vezető szerzője. „Ez azt bizonyítja, hogy a gorillák nagy testmérete nem feltétlenül jelent korlátozó tényezőt a fára mászás szempontjából, és hogy a gorillák ugyanolyan mértékben tekinthetők fán élő állatoknak, mint egyes csimpánzpopulációk” – teszi hozzá a társszerző Rhianna Drummond-Clarke.

A gorillák anatómiájának és ökológiai alkalmazkodóképeségének újraértelmezése

Még meglepőbb a szerzők azon felfedezése, miszerint – a korábbi feltételezésekkel ellentétben – az arboreális életmód gyakoriságát nem kizárólag a fákon található gyümölcsökhöz való hozzáférés szükségessége határozta meg. Valójában „a loangói gorillák gyümölcsfogyasztásának csaknem fele a talajszinten történt, miután a gyümölcsök lehullottak a fáról – ez a viselkedés további kutatást igényel” – mondja Robbins. A bwindi- és loango-beli gorillák a fákon töltött idő nagy részében nem gyümölcsöt, hanem más táplálékot, például faleveleket fogyasztottak.

Bár a tudósok már régóta tisztában vannak azzal, hogy a gorillák kiválóan tudnak fára mászni, viselkedésüket és anatómiájukat gyakran a talajszinten való viselkedésük kontextusában értelmezik, különös tekintettel arra, hogy az öklükre támaszkodva járnak. „Az a tény, hogy egyes gorillák napjaik nagy részét a fák lombjai között töltik, és hogy nagy testméretük nem akadályozza őket ebben az arboreális életmódban, fontos hatással bír a gorillák anatómiájának értelmezése terén.

„Továbbá, ez a kutatási eredmény kritikus jelentőségű azoknak a következtetéseknek a szempontjából, amelyeket a gorillához hasonló morfológiájú, vagy nagy testméretre utaló fosszíliákból vonunk le; ezek olyan jellemzők, amelyek utalhatnak arra is, hogy gyakran tartózkodtak a fákon, nem csupán a talajszinten” – mondja Tracy Kivell, a tanulmány vezető szerzője. Ezek az eredmények hatással lesznej az emberszabású majmok és az ember evolúciójának jobb megértésére.