A dzsungel mélyén videóra vett lincselés rávilágít az állatok valódi társadalmi dinamikájára. A nőstények a hímeknél nagyobb és erősebb egyedek felett is hatalmat gyakorolnak, mégpedig olyan matriarchális rendszer révén, amelyet intenzív szociális kötelékek szőnek át.

Hugót 2025. február 18. óta senki sem látta. Azon a délutánon, körülbelül fél négykor, zűrzavar tört ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga-dzsungelben. Két perccel később megérkezett az első emberi szemtanú, és rögzíteni kezdte a történteket. Öt nőstény — Polly, Tao, Ngola, Djulie és Bella — támadt rá erre a közel 20 éves hímre, aki hason fekve feküdt a földön.

A támadás Hugó számára 25 gyötrelmes percig tartott. Fejét próbálta védeni, miközben a teljes csoport tétlenül nézte az eseményeket — köztük néhány közeli rokona is. „A nőstények felváltva ugrottak Hugo testére, a hátán tapostak, a fejét, lábait, nyakát, ujjait és lábujjait harapták. Egyikük letépett egy darabot Hugo füléből, kettő pedig egymáson végezte a nemi szervek közti dörzsölést (‘genito-genital rubbing‘) a testén.

Egyikük beleharapott a lábfejébe és megrágta a kitépett szövetet, majd a herét is megharapta” — írják részletesen az esetet dokumentáló kutatók. Hugo arca eltorzult, ajkai és szemöldöke véreztek, a nyakáról nagy darab bőr szakadt le, az öklei csontig le voltak harapva, és súlyos sérüléseket szenvedett a nemi szervein. Alig tudott kimenekülni két órával később.

„Még mindig eltűntként tartjuk számon, és elég biztosak vagyunk benne, hogy nem élte túl” — mondja Sonya Pashchevskaya primatológus, aki közvetlen szemtanúja volt az eseménynek, amely rávilágít egy olyan faj összetett valóságára, amelyet sokan hajlamosak idealizálni, mint erotikus, játékos, „hippi” főemlősöket: a bonobókat. Hugo története segít rávilágítani a nagy majmok evolúciós mozaikjára: az emberre, orángutánokra, gorillákra, csimpánzokra és bonobókra.

Az utóbbi kettő — hozzánk legközelebb álló rokonaink — mintegy tükröt tart elénk. A hím csimpánzok szigorú hierarchiákat tartanak fenn, tartós szövetségeket kötnek egymással, és a nőstényekkel szembeni erőszakot használják szaporodási sikerük növelésére. A bonobók ezzel szemben matriarchátusban élnek: a nőstények szövetségek révén uralják a csoportot, amelyeket többek között kölcsönös genitális dörzsölés — részben élvezetszerző funkcióval — erősít meg.

Mióta Jane Goodall dokumentálta a csimpánzok közti brutális „háborúkat”, a bonobókat gyakran idealizálták békés ellenpólusként, különösen Frans de Waal népszerű könyvei nyomán.

„Bár igaz, hogy sokkal békésebbek” — mondja Pashchevskaya — „a bonobó-társadalom hippis képe jórészt a fogságban élő populációkból ered.” A vadon élő bonobók kevésbé idilliek — magyarázza a Max Planck Intézet kutatója. „A békés bonobó társadalom, amelyet a nőstények hímek feletti dominanciája tart fenn, időnként megszakadhat ilyen szélsőséges eseményekkel — ezek a szabályt erősítő kivételek A hímek nagyobbak és erősebbek, mégis a nőstények használják az erőszakot társadalmi kontrollra. Talán épp ezért maradt ez sokáig észrevétlen.

„Ez egy nagyon férfi-központú nézőpontot tükröz” — ismeri el Martin Surbeck, a Harvard Egyetem kutatója, aki sokat dolgozott a Salonga Nemzeti Park bonobóival, de nem vett részt ebben a vizsgálatban. Surbeck áprilisban publikált egy tanulmányt, amely 30 évnyi megfigyelést elemezve mutatja be a nőstény bonobók hatalmát. A koalíciós erőszak 85%-át nőstények vezetik, céljuk pedig a hímek kordában tartása — ez egyértelművé teszi, hogy agresszivitásuk funkcionális: megelőzni, hogy a hímek csimpánzszerű viselkedést vegyenek fel. Egyes közösségekben a nőstények az összes konfliktust megnyerik — dominanciájuk tehát strukturális.

Társadalmi erő, nem testi erő

„A nőstény bonobók közötti koalíciók hatalma az egyik fő mechanizmus, amely megfordítja a nemek közti erőviszonyokat a csoportokban” — írja Surbeck. Amikor a nőstények agresszív szövetségeket alkotnak a hímek feletti társadalmi kontroll gyakorlására, megmutatják, hogy a hatalom nemcsak fizikai erőből, hanem szociális támogatottságból is fakadhat. Itt válik érthetővé az öt nőstény Hugo elleni támadása is.

A közösséget figyelő primatológusok szerint néhány nappal korábban Hugo agresszívan viselkedett a legfiatalabb támadó, a 15 éves Bella kölyke felé. Az infanticídium — kölyökgyilkosság — sok fajban a hímek elterjedt stratégiája: így biztosítják, hogy a nőstény újra fogamzóképes legyen, és az ő utódjukat hordja ki. „A bonobó nőstények azonban szokatlan együttműködésüknek köszönhetően képesek voltak megfordítani ezt a tendenciát, amely a csimpánzoknál megfigyelhető” — magyarázza Pashchevskaya.

„Sőt: megtámadják azokat a hímeket, akik rosszul bánnak a kölykeikkel.” „A szélsőséges erőszak ebben az esetben valószínűleg egy szélsőséges fenyegetésre adott válasz: az infanticídiumra” — összegzi a Current Biology-ban most publikált eset vezető szerzője. Hasonló eset történt már korábban is, de kevésbé volt jól dokumentálva.

A primatológus szerint motivációikról csak következtetni lehet: „Miért nincs infanticídium a bonobók között? Mert ez történik, ha egy hím megpróbálja.” Ha a nőstények egy felnőtt hímmel szemben is képesek ekkora erőszakra, talán épp ez tartja távol a csimpánzokéhoz hasonló hímagressziót — folytatja a kutató. Nahoko Tokuyama, a bonobó nőstények szakértője „nagyon meglepőnek” tartja az esetet.

„Bár előfordul, hogy agresszívek, nem gondoltam volna, hogy ilyen súlyosan megsebesítenének egy ellenfelet” — mondja. „Úgy vélem, Hugo különösen súlyosan provokálta a nőstényeket. Egy kölyök elleni agresszió súlyos normaszegés a bonobó társadalomban, és szinte mindig megtorlást vált ki a nőstények részéről” — teszi hozzá. „Ez az eset mindenesetre a valaha dokumentált legerőszakosabb bonobó-támadás” — zárja Tokuyama.

Sérült nemi szervek

A szakértők óvatosak a legsokkolóbb részletek értelmezésével, például Hugo nemi szervi sérüléseivel. A hím csimpánzok gyakran a rivális hímek nemi szerveit célozzák, hogy kiküszöböljék a szaporodási versenyt. „Fogaikkal és kezükkel ez egy könnyen elérhető testrész, így nem lenne bölcs túl sok szimbolikus jelentést tulajdonítani” — mondja Pashchevskaya.

„Talán valami olyasmit közvetít: ‘ne lépd túl a határaidat’.” A nőstények által a megtámadott hímen végzett genitális dörzsölés sokkal tipikusabb viselkedés. A nőstény bonobók gyakran használják szociális kötelékek szövésére; ez matriarchális hálózatuk alapja. „Akkor is alkalmazzák, amikor egy idő után újra találkoznak — afféle ‘szia, örülök, hogy látlak’ rituáléként” — mondja Pashchevskaya.

Liza Moscovice, a nőstény bonobók szexuáli viselkedésének kutatója hozzáteszi: „Feszült helyzetekben gyakori, például koalíciós támadások alatt. A genitális dörzsölés segít a nőstényeknek összehangolni a viselkedésüket, megerősíti a kölcsönös támogatást, és csökkentheti a stresszt is.”

Tokuyama szerint „valószínűleg egyszerre próbálták csökkenteni a stresszt és megerősíteni egymás közti szövetségüket”. „Röviden: ebben az esetben a genitális dörzsölés a kooperációt segíti elő — azt üzeni: ‘veled vagyok ebben’” — mondja Pashchevskaya.