Egy öt évig tartó kutatás rávilágított arra, hogy a csimpánzok kommunikáció céljából dobálják a köveket a fákhoz

 

Megjelent a  oldalán

Egy újdonsült tanulmány során, amit viselkedésbiológusok készítettek a Wageningen Egyetem és Kutatóközponttól és a Német Főemlőskutató Központtól felfedezett egy hihetetlen jelenséget vad csimpánzok között Nyugat-Afrikában: követ használtak, hogy hangokat adhassanak ki kommunikáció gyanánt.

 

 

Az öt év hosszúságú terepkutatás során, a kutatócsoport videóanyagot gyűjtött öt különálló helyszínről a Bissau-Guinea rezervátumon belül. Ez kameracsapdák és a helyi terepvezetők nélkülözhetetlen segítségével sikerült. Bizonyos területeken feltűnő viselkedésmintát figyeltek meg: a kifejlett hím csimpánzok ismétlődően köveket dobáltak a fatörzseknek, aminek következtében jellegzetes kőhalmok alakultak ki a fák tövében.

 

 

A tanulmányt a Biology Letters újságban publikálták.

A tanulmány vezetőszerzője Sem van Loon, erre a viselkedésre a „kővel támogatott dobolás” elnevezést használja.

„Úgy tűnik, hogy kapcsolatban áll a klasszikus kéz- vagy lábdobolással az üreges támasztógyökereken, amelyet a csimpánzok távoli információátadásra vagy dominancia kifejezésére használnak” magyarázza.

Ugyanakkor egyértelmű különbségek is megfigyelhetők: a kövek dobálása előtt az állatok gyakran adnak ki hangos lihegést-kiabálást, amit csend követ – ez ellentétes a hagyományos dobolás mintázatával, ahol a csend általában a zajt megelőzi.

Van Loon azt gyanítja, hogy ez a viselkedés mögött más motiváció áll.

„Elképzelhető, hogy ezek a hangos, mély frekvenciájú zajok messzebbre terjednek, mint a csoporton belüli szokásos kommunikáció.” teszi hozzá. „A kő fatörzshöz csapódásának akusztikai jellemzői ezt lehetővé teszik a sűrű erdőben.”

 

 

A megfigyelések a kulturális átadásra utalnak. A fiatal csimpánzok a viselkedést az idősebb csoporttagoktól sajátítják el, ami arra utal, hogy a viselkedés szociálisan tanult, nem pedig genetikailag örökölt.

Marc Naguib, viselkedési ökológia professzor hangsúlyozza a felfedezés tágabb jelentőségét. „Azt mutatja, hogy a kultúra nem csak az embereknél jelenik meg és hogy ezeket a viselkedéseket a természet megvédése során is figyelembe kell venni.”

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: Iroda - 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.
Számlázás - 1089 Budapest, Orczy tér 4/a/1. 3/1.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-1-42