Iskolafelújítás a Bunyonyi tavi közösség, és az ugandai
Jane Goodall Intézet együttműködésében

 

A Jane Goodall Intézet természetvédelemmel, környezetvédelemmel, és környezeti neveléssel foglalkozik 2006 óta Magyarországon. Víziónk egy olyan, egészséges bolygó megteremtése, ahol az emberek kellő együttérzéssel hozzák meg mindennapi döntéseiket ahhoz, hogy fenntartható módon és harmóniában élhessenek egymással, a környezettel és az állatokkal.

A csimpánzok és a többi főemlős, valamint élőhelyeik megismerése és megóvása, továbbá egy olyan tájékozott és együttérző sokaság létrehozása, amelynek segítségével az emberek, az állatok és a velük megosztott környezet számára egy jobb világot valósíthatnak meg.

 

Az iskolaépület 2022-ben

 

Ezen célok eléréséhez az edukációt tartjuk a legfontosabbnak, legkiemelkedőbbnek. Így nem volt kérdéses, hogy pályázatot nyújtunk be a Hungary Helps Ügynökséghez, a nyugat-ugandai Bunyonyi-tavon található Bwama Általános Iskola felújításához, ahol már 2019 óta dolgozunk. A projekt 2023 elején indult, és kiemelten fontos volt, hogy a helyi közösség igényeit vettük figyelembe.

 

Gaddie Akanjuna püspök úr, James Byamukama a JGI Uganda ügyvezető igazgatója, és Kádár András főtitkárunk

 

Az aktív hallgatás, ami az odafigyelés és a másik meghallgatása alapelveken nyugszik az egyike az intézet módszereinek. A közösség bevonását a tervezésbe, építkezésbe és végül az ünneplésbe szintén kiemelkedő fontosságúnak tartjuk.

Megkérdeztük az iskolai közösséget, hogy mire lenne pontosan szükségük, és ők egyöntetűen egy olyan épületet szerettek volna, amiben tanári szállások, és a bizonyítvány átadásokhoz, egyéb ceremóniákhoz egy auditórium vannak kialakítva.

 

A Jane Goodall Intézet családja egyesül(JGI Hungary, JGI Uganda)

 

Az összefogás, együttműködés és a közös akarat végül az elkészült épületegyüttest is hozta magával, amit 2023. november 14-én adtunk át ünnepélyesen a Kigezi Egyházmegye képviselőjével Gaddie Akanjuna püspök úrral, a Jane Goodall Institute Uganda képviselőivel, és az Oktatási Minisztérium munkatársaival.

 

 

A diákok, tanárok és tisztviselők közös ünnepléssel köszöntötték a remény születését, ami egy új lehetőséget teremt a diákoknak, és a tanároknak. Az igazgató kiemelte, hogy azért fontos ez az iskolaépület, ami szállás is egyben, mert így nem kell hazamenniük a tanároknak, hanem több időt tölthetnek a diákokkal. A diákoknak pedig azért, mert vihar esetén a nagy épületben tudják átvészelni az időjárás viszontagságait.

 

Munkácsi Brigitta irodavezetőnk, és Kádár András főtitkárunk az épületre szerelt emléktáblával a háttérben

 

A püspök úr így fogalmazott: "Reményt hoztak a diákoknak, és a tanároknak. Köszönjük!" Köszönjük szépen a Hungary Helps Ügynökség támogatását, az Ugandai Jane Goodall Intézet szervezését, és a Kigezi Egyházmegye munkatársainak a sok-sok segítséget, és munkát!

A szeretetet pedig mindenkinek.

 

 

Online bejelentkezés a Globális Nevelés Hete keretében

A HAND Szövetség, és tagszervezetei által elindított Globális Nevelés Hete esemény keretén belül a Jane Goodall Intézet egy webináriumot szervezett, A közös szenvedély - Környezeti nevelés a Föld körül címmel, amely három földrészt kötött össze a környezeti nevelés jegyében. 

Magyarországról a Montessori Általános Iskolából Batka Berni tanárnő, Aszódról pedig Bíró Judit jelentkezett be. Thaiföldről Tamás Bori korábbi munkatársunk, és Ugandából pedig András, és Brigi. 

Mindenki elmesélte, hogy milyen kapcsolatban van a környezeti neveléssel, és hogy került ennek a bűvkörébe. 

A helyszíni beszélgetéseket, előadásokat különlegessé tette az ugandai helyszín, ahol a gyerekek a háttérben szaladgáltak az újonnan kapott labdákkal, hátizsákokkal. 

Az aszódi gyerekek is kérdeztek az előadóinktól, így egy igazán multikultúrális esemény jött létre. 

Az eredeti FB esemény linkje: LINK

Az előadás a youtube csatornánkon is elérhető:  LINK

 

 

Kádár András főtitkárunk, és Gaddie Akanjuna püspök úr

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: Iroda - 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.
Számlázás - 1089 Budapest, Orczy tér 4/a/1. 3/1.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-2-42