Jane Goodall kihívás elé állított minket hol a választóvonal az ember és az állatvilág között

Írta: David Suzuki, a Boreal projektmenedzsere, Rachel Plotkin közreműködésével

2026. január 22.

Fordította: Csuha Mária

Jane Goodall: Egy tudós és a változás hírnöke

Jane Goodall a 2019-es Világgazdasági Fórumon. Úgy kellene emlékeznünk rá, mint tudósra és a változás hírnökére.

A természetvédők világszerte hatalmas űrrel találják szemben magukat az új évben Jane Goodall halála után.

Goodall a vadon élő állatok és az élőhelyek védelmének fáradhatatlan szószólója volt. Megtagadta, hogy a csimpánzokra tárgyként tekintsen; ehelyett társlényekként ismerte el őket. Befogadták maguk közé, és ez páratlan betekintést engedett a világukba.

Hatása azonban ennél sokkal mélyebb volt. Megfigyelései segítettek ledönteni az emberek és az állatok közötti határokat. A tudósok sokáig úgy hitték, hogy csak az ember használ eszközöket. Miután Goodall megfigyelte, amint a csimpánzok botokkal „halásszák” ki a termeszeket, mentora Louis Leakey egy táviratot küldött neki, amelyben ez állt: „Mostantól újra kell definiálnunk az eszközt, újra kell definiálnunk az embert, vagy el kell fogadnunk a csimpánzokat emberként.”

A második opció győzött. Miután a csimpánzok eszközhasználatát igazolták, a tudósok új megkülönböztetést javasoltak: a nem-humán állatok képesek ugyan eszközöket használni, de azok készítésére nem.

„Az empátiáról és a jövőérzékelésről is bebizonyosodott, hogy nem csak az emberre jellemző.”

Csak idő kérdése volt, ahogy megfigyelték: a csimpánzok leszedik a leveleket és formára alakítják a termesz-botokat. A varjak szintén készítenek eszközöket, többek között levelekből. Ezt követően azzal érveltek, hogy csak az ember rendelkezik kultúrával (generációkon átívelő társas tanulással). Csakhogy a szurikáták tanítják utódjaikat vadászni, a kardszárnyú delfin rajok pedig régiónként eltérő vadászati stratégiákkal és társadalmi szerveződéssel bírnak. A példák sora szinte végtelen.

A nyelvet is választóvonalként kezelték, bár folyamatosan zajlanak a kísérletek más lények kódjainak megfejtésére – a pollenek helyét feltérképező méhtánctól a bálnák énekéig, amely kilométereken át érzékelhető az óceán felszíne alatt. A nyelv szintaxisa és összetettsége eltérhet, de a legtöbb élőlény rendelkezik a kommunikáció képességével.

Azt az elképzelést is kénytelenek voltak elvetni, hogy az öntudat kizárólag emberi sajátosság, miután több faj is sikeresen „teljesítette” a „tükörben való önfelismerés” tesztjét – kezdve a csimpánzokkal 1970-ben.

Az empátiáról és a jövőérzékről is bebizonyosodott, hogy nem csak az emberre jellemző. A legtöbb kutyatartó tanúsíthatja az empátiát a szomorúság idején, és látta már a közelgő séta miatti izgatottságot. A problémamegoldó képességet – amelyet egykor kizárólag az emberi sajátságnak gondoltak– ma már többek között patkányoknál is megfigyelték.

„Az emberek egyediek. Ahogy a többi állat is. Goodall munkássága megtörte a ’csúcsragadozó ember’ társadalmi konstrukcióját.”

Fotó: World Economic Forum  Sandra Blaser

Napjainkban három olyan állítást fogalmaznak meg – különböző hangsúllyal –, amelyek az embert a többi állat fölé helyezik: hogy képes művészetet alkotni, technológiát fejleszteni és önmagától elvonatkoztatni.

Vajon egy lugasépítő madár fészke vagy a bálnák éneke nem egyfajta művészet? És bár az emberi technológia ámulatba ejtő (az orvosi technológia életmentő képességgel ruházott fel minket, a zöld technológia pedig lehetővé tette a nap és a szél energiájának kiaknázását), bizonyos technológiák – mint a szennyező, éghajlatmódosító belső égésű motor vagy a több fát egyetlen menetben kidöntő fakitermelő gép – épp azt a bolygót pusztítják, amelytől függünk. (Közben pedig technológiát fejlesztünk, hogy olyan járműveket építhessünk, amelyekkel elhagyhatjuk a Földet, ha tönkretennénk.) Mindezek fényében nehéz a technológiai tudást pusztán az intelligencia egyértelmű bizonyítékaként kezelni.

Ami pedig egy faj önmagától való elvonatkoztatási képességét illeti: hogyan is tudhatnánk, mi zajlik más lények elméjében, amikor a legtöbb tanulmány – Goodalléval ellentétben – kiemeli az állatokat a saját világukból, ketrecekbe zárja őket, és emberi mércével méri meg őket?

Az emberek egyediek. Ahogy a többi állat is. Goodall munkássága megtörte a „csúcsragadozó ember” társadalmi konstrukcióját. Azóta is próbáljuk foltozgatni ezt a törést. Hogyan máshogy igazolhatnánk állattársainkkal szembeni tömeges rossz bánásmódunkat?

„Jane Goodallra tudósként és a változás hírnökeként kell emlékeznünk.”

Ahogy átlépünk az új évbe, egyre nagyobb szükségünk van hasonló gondolkodásbeli töréspontokra. Ezeken a repedéseken keresztül jut be a fény. A tudomány megmutatta, hogy rokonok vagyunk minden élőlénnyel, egy közös evolúciós fa ágai. Ahogy Barbara Noske hirdeti Emberek és más állatok című könyvében írja: fel kell ismernünk, hogy a köztünk és a többi állat közötti folytonossági hiány horizontális, nem pedig hierarchikusan vertikális.

2020-ban a néhai Murray Sinclair szenátor olyan törvényjavaslatot nyújtott be – a Jane Goodall-törvényt –, amely megtiltaná az elefántok és emberszabású majmok fogságban tartásának gyakori formáit. A Szenátus elfogadta a tervezet S-15-ös javaslatát a Parlament legutóbbi ülésszakán. Sajnos a 2025-ös választások előtt nem jutott át a Képviselőházon. Méltó módon tiszteleghetnénk Goodall öröksége előtt, ha a kormány ismét benyújtaná, és a Parlament végül törvénybe iktatná.

Jane Goodallra tudósként és a változás hírnökeként kell emlékeznünk. Reméljük, hogy 2026 több, hozzá hasonlóan együttérző hangokat hoz, akik segítenek lebontani a káros rendszereket, és szelídebb, egészségesebb világot teremteni – az emberek és minden állati rokonunk számára.

Fotó: Alessandro della Valle/AP