Leszámolás az „alfahím” mítoszával

A Big Think videójának szövegátirata

Frans de Waal primatológus akaratán kívül terjesztette el az "alfahím" kifejezést. Most lerombol néhány általános sztereotípiát és elmagyarázza, milyen is az „alfahím” valójában – empatikus és védelmező.

FRANS DE WAAL: Az összes csoportban élő állatnál megfigyelhető a társadalmi hierarchia. Ha hat kutyakölyköt egy csoportba teszünk, küzdeni fognak a legmagasabb rangért. Ha hat kislibát teszünk egy csoportba, ha gyerekeket rakunk össze egy bölcsődében, ők is ugyanezt fogják tenni. Minden fiatal állat igyekszek elfoglalni egy helyet a rangsorban. De általában a legmagasabb pozíció a legfontosabb, és ez az, ami miatt versenyeznek.

Az emberek néha megkérdezik tőlem, mi kell ahhoz, hogy valakiből alfahím váljon? És azt hiszik, hogy a főemlőskutató válasza az lesz, hogy az alfahímnek kell a legerősebbnek, a leggonoszabbnak és a legfélelmetesebbnek lennie. De az alfahím általában nem ilyen. Az alfahímet általában körülrajongják. Megvédi a gyengéket, félbeszakítja a verekedéseket, és magas az empátiaszintje. Szóval, igen, akarhat valaki alfahímmé válni, de ha a körülötte lévők nem annak látják, akkor ez nem fog megtörténni.

Frans de Waal vagyok, főemlőskutató és biológus, és a „Different: Gender Through the Eyes of a Primatologist” című könyv szerzője. Körülbelül 50 éve dolgozom főemlősökkel, főleg csimpánzokkal és bonobókkal, de a legtöbb kutatásom a társas viselkedésre irányul.

Az alfahím kifejezést eredetileg a farkaskutatásban használták, és én, ha jól emlékszem, csak a legmagasabb rangú hím farkasra utaltam vele. De ha a kifejezést úgy használjuk, ahogy manapság az emberek teszik, akkor alfahím alatt elsősorban zsarnokoskodó alakot értünk. Olyan embert értünk alatta, aki megkeseríti az életünket és minden nap érezteti velünk, hogy ő a főnök.

Részben felelősnek érzem magam, mert én írtam a „Csimpánzpolitika” című könyvet és elég gyakran használtam az alfahím kifejezést. Aztán a washingtoni republikánusok ráharaptak a könyvre. Eljutott az üzleti körökhöz is, ahol aztán elkezdtek könyveket kiadni arról, hogyan váljunk a cégnél alfahímmé, hogyan éreztessük a többiekkel, hogy mi vagyunk a főnökök és hasonlók.

Nagyon ambivalens érzéseim vannak emiatt, mert az alfahím kifejezés számomra nem hordoz negatív jelentést. Az emberek mindig azt hiszik, hogy az alfahím egyfajta személyiség. Nem, az alfahím csak a rangsor élén álló hím, és lehet akár egy nagyon kedves fickó is vagy akár egy nagyon gonosz fickó is. Ez tulajdonképpen lényegtelen, ha ő van a csúcson, akkor ő az alfahím.

Szerintem az emberek túlbecsülik a hímek dominanciáját, főleg azért, mert pusztán a fizikai aspektusra gondolnak, de a főemlős társadalmak politikai rendszerek, és a fizikai erő csak egy része az egész struktúrának. Az emberekben nem tudatosul, hogy egy csimpánz alfahímnek például muszáj, hogy legyenek támogatói, egyedül nem képes hatalmon maradni. Ez azt jelenti, hogy egy magas rangú nősténynek is óriási befolyása lehet, hiszen ha képes az összes többi nőstényt egy bizonyos hím támogatására felsorakoztatni, akkor övé a hatalom. És emellett még ott vannak a bonobók is – akik nagyon közel állnak hozzánk, ugyanolyan közel, mint a csimpánzok –, ahol az alfa egy nőstény.

A legtöbb ilyenfajta különbség a nemek között valójában kisebb, mint gondolnánk. Az elménkben persze eltúlozhatjuk ezeket a különbségeket, de ha megmérjük őket, akkor nem is olyan nagyok. Robert Martin antropológus azt mondta, hogy a nemek közötti különbség bimodális (kétféle módon működő). Ez alatt azt érti, hogy a különbségek statisztikai jellegűek és rengeteg kivétel van alóluk. Például Donna egy csimpánz, akit kicsi kora óta, hároméves kora óta ismerek. És már abban a korban is más volt, mint a többiek.

Egyértelműen nőstény volt, de imádott birkózni. És amikor idősebb, serdülő lett, széles vállakat növesztett és dús szőrzetet, nagy fejet. Kezdett úgy kinézni, mint egy hím. És hímekkel haverkodott, velük lógott. Tehát az egyed ilyen is lehet. És a hímek között is ismertem néhányat, akik nem úgy viselkednek, mint a hímek, vagy olyan nőstényeket, akik nem viselkednek nőstényként. Ezért aztán az egyéni változékonyság alapvetően az evolúció terméke, és ez a fajta különbözőség szerintem ugyanaz, mint amit az emberi társadalomban is láthatunk.

A biológiai nemet a genitáliák, hormonok, kromoszómák határozzák meg. A társadalmi nem (gender) sokkal rugalmasabb, lehet sokkal férfiasabb, nőiesebb és minden ami a kettő között van, és természetesen nagyon is kulturális konstrukció abban az értelemben, hogy a társadalmi normák határozzák meg, hogyan kell férfiként vagy nőként viselkedni. Ezek a társadalmi nem definíciói, amelyek az idő múlásával átalakulnak és a társadalommal együtt változnak. Tehát rengeteg változata van.

És a többi főemlősnél soha nem tapasztaltam, hogy ez probléma lenne. Szóval, ha van valami, amit eltanulhatnánk tőlük, az az, hogy ők az olyan egyedeket, mint Donna, olyannak fogadnak el, amilyenek, nem csapnak nagy hűhót körülötte, mert sokkal kevésbé kontrollálóak, mint mi, és persze sokkal kevésbé ideológiáktól fűtöttek. Soha nem láttam, hogy ezek az egyedek, akik egy kicsit eltérnek az általános mintázattól, bajba kerültek volna emiatt.

Sokan az empátiát tekintik az emberi erkölcs kiindulópontjának. Nem érdeklődhetünk mások iránt, és nem akarhatunk segíteni nekik, ha nem érzünk irántuk empátiát. Így tehát az empátia lett társadalmunk ragasztóanyaga, és erkölcsi rendszereink alapvetően nem jöhettek volna létre, ha nem lenne empátiánk.

Nem azt állítom, hogy a csimpánzok és a bonobók ugyanolyan módon morális lények, ahogyan mi vagyunk azok, de egyértelműen megvan a képességük, hogy érdeklődjenek a másik hogyléte iránt. Véleményem szerint egy vezetőnek figyelnie kell a csoportdinamikára, biztosítania kell, hogy a csoportban mindenkinek legyen beleszólása a dolgokba, és – csakúgy, mint a csimpánz alfahím – meg kell védje a gyengébbeket az esetleges erőszak vagy bántalmazás esetén.

Úgy vélem, az emberek a pszichológiai vonatkozás tekintetében pont olyanok, mint az emberszabásúak, így társadalmilag és érzelmileg is ugyanolyanok vagyunk, mint ők. Intellektuálisan vagyunk fejlettebbek. Van saját nyelvünk, és természetesen technológiailag is fejlettebbek vagyunk. De társas kapcsolataink alapját tekintve, mind a hierarchiánk, mind a barátságok, mind a kötődések vonatkozásában nagyon közel állunk a főemlősökhöz. Nagyon hasonlítunk hozzájuk. Ezért ezen a területen a főemlősök nyilvánvalóan sokat tudnának rólunk mesélni, mert alapvetően nincs különbség köztünk.

Magyar felirat beállítható. Kattints erre a LINKRE.