Így írnak rólunk:

 

Ma meglátogattak bennünket a Jane Goodall Intézet munkatársai, Kovács Eszter és Pál Móni.

Nagyon hangulatos, érdekes, játékos előadást tartottak a mi KisFürkész csapatunknak.

Az előadásból első részéből megtudhatták a gyerekek ki volt Jane Goodall., hogyan élt, hogyan dolgozott. A második részben Megbeszélték Mónival milyen állomásokon kell keresztül haladniuk, hogy Roots&Shoots csoportként dolgozzanak, és minden nap tegyenek valamit környezetük jobbítása érdekében. Hiszen „ Minden apró cselekedet számít!” mondta Jane Goodall.

A gyerekek nagyon lelkesek, aktívak, figyelmesek voltak. Örömmel kapcsolódtak be a feladatok megoldásába.

     

Közben kis csapatunk az elmúlt hetekben gyűjtést rendezett annak érdekében, hogy egy csimpánzt örökbe fogadjunk. A pénz összegyűlt, és Perrinet fogadtuk örökbe az intézet árvái közül.

Eszter átadta a gyerekeknek az örökbefogadásról szóló oklevelet. Mindenki kapott egy kis plüss majmocskát emlékbe, amit haza is vihettek.

  

Nagyon kellemesen telt el ez a két óra!

Köszönjük, hogy itt voltatok! Várunk benneteket máskor is!

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-1-42