Összefoglaló a 2024-es tevékenységeinkről, és Újévi köszöntő

 

Ahogy a 2024-es évre visszatekintünk, szeretnénk megköszönni a közösségünk minden tagjának, aki támogatta és hozzájárult a munkánkhoz. A tavalyi év is tele volt kihívásokkal, de együtt sikerült számos fontos célt elérnünk, és erőteljes lépéseket tettünk a bolygónk, és a bennünket körülvevő élővilág védelme érdekében.

A Jane Goodall Intézet célja, hogy támogassa a fajok megőrzését, a fenntarthatóságot és az állatokkal való együttélés új modelljeit.

Köszönjük, hogy mindannyian hozzájárultatok a tudatosság növeléséhez, a tudományos kutatások előmozdításához, és a közösségeinkben végzett oktatás erősítéséhez.

Különösen hálásak vagyunk azért, hogy Dr. Jane Goodall vízióját évről évre tovább tudjuk vinni, és egyre több ember számára érthetővé tesszük a fenntartható jövő fontosságát. A 2025-ös évben is elkötelezetten dolgozunk azért, hogy folytassuk azokat a programokat, amelyek pozitív változást hoznak a világban.

Kihívásokkal és nehézségekkel teli időszakok várnak ránk, de biztosak vagyunk abban, hogy együtt, közösen képesek vagyunk áthidalni ezeket, és valódi hatást gyakorolni.

Kívánunk mindenkinek békés, boldog és egészséges új évet! Köszönjük, hogy részesei vagytok ennek az inspiráló közösségnek! 

A magyarországi Jane Goodall Intézet nevében:

Kádár András főtitkár

 

A jövőbe, és a reménybe tekintve: A képen András aláírja a Hungary Helps Ügynökség 2025 évi támogatását, ami az ugandai projekt folytatásához nyújt segítséget.

 

Összefoglaló

 

A közvélemény szemléletformálása az egyik a céljaink közül.
 
Ennek elérésének érdekében 2024-ben országszerte 21 előadást tartottunk, 22 rendezvényen-, két nagyobb a Művészetek Völgye és a Sziget Fesztivál -on vettünk részt, 11 saját rendezvényt szerveztünk és egy nyári tábort valósítottunk meg a Csili Művelődési Központtal közösen.
 
368 közösségi média bejegyzést, 55 honlap hírt és 31 hírlevelet írtunk meg és küldtünk ki a követőink-, hírlevél feliratkozóink-, önkénteseink-, támogatóink-, kampánypartnereink-, és barátaink számára.
 
Hálával tartozunk a Jane GoodalI Intézet közösségének-, a 65 önkéntesünk, és 5 munkatársunk munkájáért és elhivatottságáért, akikkel az év során együtt dolgozhattunk.
 
 
 
Jane Goodall Tanösvény
 
Budapest II. kerületében, a Hármashatárhegyi vitorlázó repülőtér mellett, a Vörös-kővár hegyre felkapaszkodó tanösvényen a 2024-es év során 6 vezetett túrát tartottunk a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársainak, a MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály (MME KHVSZ) szakembereinek, és az önkénteseink segítségével.
 
Úgy gondoljuk, hogy az iskolai csoportok, és céges közösségek számára vezetett természetismereti túrák védelmet nyújthatnak az itt élő állatoknak, növényeknek.
Ha megismerik az emberek ezeket a ritka élőlényeket, meg is szeretik, és utána meg is akarják majd védeni őket. Így támogatják a projektjeinket, és örömmel részt vesznek majd bennük.
 
A "Legyél te is Jane!" sétaszínház programunkon 13 előadás valósult meg az idei évben, mely során Dr. Jane Goodall életének állomásait eleveníti fel Bohoczki Sára színésznő a darab történetében.
Gondolatairól, érzéseiről, a kutatási eredményeiről, de a legfontosabb, hogy a természettel való kapcsolódásról, és ennek az emberekre gyakorolt hatásának fontosságáról is mesél.
 
Reméljük, hogy jövőre még többen látogatnak el erre a csodálatos budapesti helyszínre, és ismerik meg a tanösvény élővilágát, és a környék természeti szépségeit. 
 
 
 
 
Békamentés
 
A korábbi évekhez hasonlóan, a 2024-es évben is folytatódtak a békamentések, és a hozzájuk kapcsolódó ismeretterjesztő-, természetismereti programjaink.
 
A Farmosi Békamentés a 311-es út mentén felállított békaterelő kerítés mentén zajlik a Tápió Natúrpark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park ( DINPI ), a Tápió-vidék Természeti Értékeiért Közalapítvány, a MME - Magyar Madártani Egyesület Tápió-vidéki Helyi Csoportja.
Idén két tavaszi békamentő tábort is tudtunk szervezni a Magyar Természetvédők Szövetsége- Föld Barátai Magyarország, és a HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség támogatásával. Szakmai partnereink a Gereben Tanya, a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, Hegyesi József biogazdálkodó, Gajzágó András és Attila hagyományőrzők voltak.
 
A tábor ideje alatt a programok a természetvédelem és a hagyományőrzés jegyében teltek. A tábor legfőbb célja az volt, hogy a fiatalok aktív részesei lehessenek a természetvédelemnek, és megismerjék a hagyományos gazdálkodást. 
 
A másik helyszínen a II. kerületi Völgy utcában már második alkalommal szerveztünk Barna varangy mentést a Duna-Ipoly Nemzeti Park-, és a MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály (MME KHVSZ) szakembereivel közösen, és Budapest II. kerületi Önkormányzatának támogatásában. A környéken élőkkel és iskolai csoportokkal együtt minden este, és reggel folyt a tavaszi mentés. 
 
Mentett kétéltűek száma a két helyszínen összesen 1599 egyed volt.
 
Büszkék vagyunk a szakmai partnereinkkel, az önkénteseinkkel, és a Jane Goodall's Roots & Shoots környezeti nevelési programunkban tevékenykedő csoportokkal végzett közös munkára, de eközben aggódva figyeljük a megmentett kétéltű fajok évente egyre csökkenő egyedszámát, ami a klímaváltozás, és az egyre szárazabb éghajlat eredménye.
 
 
 
 
 
 
Passzold vissza, Tesó! 
 
A 2024-es évben is sok projektet, programot valósítottak meg a hozzánk csatlakozó tanintézmények, cégek és közintézmények. Ezek egyike a "Passzold vissza, Tesó!" használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány. A kezdetektől közel 1200 gyűjtőpont csatlakozott a programhoz.
 
Minden évben értékeljük a csatlakozó partnereinket a gyűjtött mennyiségek, és kategóriáik alapján. 
 
Tanintézmény kategória: Bethlen Gábor Technikum, Budapest XV. kerület
 
Közintézmény kategória: Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
 
Nagyvállalat kategória: Zwack Unicum Nyrt.
 
KKV kategória: Bari-tanya
 
Különdíj: 
 
A legszebb üzenőfal, és a tanintézmény kategória győztese a Veszprémi Ringató Körzeti Óvoda lett. Nem csak az üzenőfaluk mutatja az állatbarát szemléletüket, hanem a saját projektjeik, tevékenységük is az állatok szeretetéről tanúskodik.
 
A legaktívabb tanintézmény győztese a Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola lett, akik sportversenyeket rendeztek a használt készülékek segítségével, amivel új megközelítést adtak a tárgyaknak, és a hozzájuk fűződő kapcsolatunknak.
 
Büszkék vagyunk a gyűjtéshez csatlakozók reményt adó cselekedeteire!
Köszönjük a gyűjtőpont felelősök munkáját, és az együttműködést!
 
 
 
A Ringató óvoda gyűjtőpont felelősei
 

A Roots&Shoots közösség 2024-ben

2024-ben a Roots&Shoots program egy rendkívül sikeres évet zárt! Kiemelkedő pillanatokkal, közösségi összefogással és fontos tanulságokkal gazdagodtunk. Íme néhány mérföldkő, amelyre büszkék vagyunk:

30 új csoport csatlakozott hozzánk országszerte – iskolák, könyvtárak és közösségi szervezetek! 

27 projektet támogattunk, több mint 500 embert érve el. 

Egyetemi kurzusunkon 38 hallgató tanult fenntarthatóságról és közösségi felelősségvállalásról.

Megünnepeltük Jane Goodall 90. születésnapját, és több mint 100 kreatív pályaművet állítottunk ki a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Kétnapos csoportvezetői találkozót szerveztünk, ahol tapasztalatokat cserélhettünk és erősíthettük közösségünket.

Közösen bizonyítottuk, hogy a változás itt és most kezdődik – a helyi közösségekben, a természet védelmében, és a fiatalok elkötelezettségében. 

Nézd meg, hogyan formáltuk közösen a jövőt, és csatlakozz a Roots&Shoots közösséghez, hogy együtt tegyünk a fenntarthatóbb világért!

Tudj meg még több részletet, és kattints a tematikus hírre: LINK

 
 
 
Afrikai programok
 
 
Csimpánzmenhelyek
 
A Jane Goodall Intézetek közös céljai közt hangsúlyos szerepet kap a vadon és a fogságban élő csimpánzokról való tájékozottság, és a feléjük irányuló együttérzés növelése a közvélemény számára.
 
Az élőhely- és fajvédelemre, különösen a csimpánzvédelemre fordított támogatások növelése.
 
Két csimpánz rehabilitációs központot működtetünk, melyeket adományokkal, és névleges örökbefogadással tudsz támogatni. Az egyik a dél-afrikai Chimp Eden, a másik pedig ami a magyar intézet örökbefogadási programjában szerepel a Tchimpounga Chimpanzee Rehabilitation Center a Kongói Köztársaságban.
 
Örökbefogadásaink közül a legkedvesebb számunkra a Budapest XXII. kerület Önkormányzata Budafok-Tétény Egyesített Bölcsőde, ahol Kevin számára még külön adománygyűjtést is indítottak Karácsony alkalmából.
A munkatársak karácsonyfadíszeket, csimpánzos mézeskalácsot, és egyedi könyvjelzőket készítettek, melyeket adományért cserébe lehetett hazavinni a fa alá.
 
24 örökbefogadás, és 20 állandó adományozó segítette idén a csimpánzmenhely fenntartását. A támogatásoknak, és a menhelyi szakértői gondoskodásnak hála könnyen megerősödnek, beilleszkednek, szocializálódnak a csimpánz közösségbe az újonnan érkező csimpánzok.
 
Köszönet a csimpánz örökbefogadóinknak, és a rendszeres támogatóinknak! 
Legyél te is csimpánzbarát! 
 
 
 
 
Ugandai programok
 
2022-ben indult ugandai programunk a "Kikötőket és iskolahajókat Ugandába!" 2023-ban folytatódott a Bunyonyi-tavon, a Bwama-szigeten működő általános iskolában a Hungary Helps Ügynökség támogatásában.
 
A munkálatokban a helyi közösség tagjai, a Kigezi Egyházmegye mérnökei, építőmunkásai és a Jane Goodall Institute Uganda munkatársai vettek, vesznek részt folyamatosan.
 
A 2024-es év a tervezéssel, forrásteremtéssel, és a pályázatok megírásával telt. A tegnapi napon a Hungary Helps Ügynökségnél az új együttműködési, támogatási szerződés aláírásával zárult a program éve, ami 2025-ben folytatódik az iskola belső felújításával, egy lépcsősor kialakításával és egy Jane Goodall's Roots & Shoots klub létrehozásával.
 
Gaddie Akanjuna püspök úr így fogalmazott a 2023-as átadási ünnepségen:
"Reményt hoztatok a szigetre a gyermekeknek és a tanároknak. Köszönjük!"
 
 
Together we can! Together we will! Together we must! - Dr. Jane Goodall
 
 
 
 
 
A remény hírnökei: JGI Hungary és a JGI Uganda csapata

 

Janegoodall Logo

Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall

Cím: Iroda - 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 41.
Számlázás - 1089 Budapest, Orczy tér 4/a/1. 3/1.

Telefon: Kádár András, 06-30-724-0274

E-mail: info (kukac) janegoodall (pont) hu

Adószám: 18122284-2-42