Rebeca Atencia, a galíciai Jane Goodall: «A fiamat Kutú-nak hívják, a csimpánz után aki megmentette az életemet»
Fordította: Fehér Noémi
A spanyolországi Ferrol városából származó állatorvos bevezet minket a dzsungelbe. Bemutatja nekünk, hogyan élnek ezek a főemlősök, akik annyira hasonlítanak hozzánk. «A csimpánzokkal való munka közelebb vitt az emberekhez» mondja a Kongói Jane Goodall Intézet (JGI Congo) igazgatója.
Több okból is ő a galíciai Jane Goodall. Először is Rebeca Atencia (született 1977, Ferrol, Spanyolország) vezeti a tekintélyes brit etológus kongói intézetét, amely Afrika legnagyobb csimpánz menedéke. Másodszor pedig, mert Janehez hasonlóan elhivatott szenvedéllyel viseltetik a főemlősök iránt. Meggyógyítja őket – állatorvos lévén – de gondoskodik is róluk. Néhányan az anyjuknak tekintik. Segít nekik túlélni, és visszaszokni egy olyan környezetbe, amely ellenséges, rájuk nézve is. Ez az egész szenvedély a dzsungel iránt Ferrol városában kezdődött, és a közeli erdőkben, ahol kislányként játszott. Ahogy meséli ezer meg egy történetét, tisztán látható, hogy álmai életét éli.
Hogy kerültél Kongóba?
Kislányként Ferrol külvárosában, Serantesben éltem és az ottani erdők lenyűgözőek voltak. A testvéreimmel mindig oda jártunk megfigyelni az állatokat. Olyan volt, mint a saját dzsungelünkbe menni. Szóval ez egy kislány álma, aki arról álmodozott, hogy egy nap azért jár majd a dzsungelbe, hogy állatokat mentsen. Egyszer volt egy erdőtűz, ami nagy hatással volt rám. Emlékszem, hogy sírva gondoltunk az állatokra, amikre a halál vár. Egy héttel később elmentünk megnézni az erdőőrt, és láttuk, hogy egy tucat állatkölyök volt nála. Elképedtem. Elmesélte, hogy a tűzvészkor szaladt megmenteni őket a fészkükből. Rendbe hozta őket, majd visszavitte az élőhelyükre. A példaképem lett és eldöntöttem, hogy felnőttként állatok rehabilitációjával szeretnék foglalkozni, mint Jaime, az erdőőr.
És ezért mentél el Kongóba?
Csimpánzokkal akartam dolgozni és ez volt az egyetlen hely, ahol visszaszoktatták őket a természetbe. Így hát elmentem, hogy megnézzem, hogyan tudnék segíteni. Mivel volt ismeretem a vadállatokról, megbíztak egy csimpánzok visszaszoktatásával foglalkozó csoport vezetésével. Eredetileg egy évre szólt, de azt kell mondjam, csak azt tudod mikor érkezel Afrikába, nem azt, mikor hagyod el, mert rabul ejt.
És Jane Goodallt hogyan ismerted meg?
Abban az évben ellátogatott Kongóba, mert megoldást keresett a csimpánzmentő központjához. Amikor nagyrészt megvolt ezzel, meglátogatott egyéb projekteket is, ezek között azt is, ahol én voltam. A semmiből tűnt fel, nem hittem a szememnek. Huszonéves voltam és a világom közepe az a dzsungel és a csimpánzok megmentése volt. Addigra megtanultam kommunikálni velük. Amikor valamit ennyire szeretsz és mesélsz róla valakinek, a másik észreveszi a szenvedélyt, amit érzel. Jane meglátta ezt bennem és felajánlotta, hogy dolgozzak a Tchimpoungai Központjában. Szenvedélyes embereket keres, akik készek harcolni az eszméikért. Sokszor mondja nekem, hogy amikor meglátott, fiatalkori önmagára emlékeztettem.
Rebeca Atencia az elismert brit etológussal, Jane Goodall-lal
Azt lehet mondani, hogy te vagy a galíciai Jane Goodall.
Én úgy gondolom, hogy Jane Goodall csak egy van. Nem lehet helyettesíteni.
De képviseled a szellemiségét, galíciai vagy és ráadásul a Kongói Intézetének az élén állsz.
Én mindig elmondom, hogy Ferrolból származom és beszélek Galíciáról.
Volt, hogy féltél a dzsungelben?
Rengetegszer. Egyfajta ősi félelmet érzel. A dzsungel közepén vagy, ahol nehéz mozogni, fülelned kell és élesíteni minden érzékszerved. A hallást, látást, szaglást… az elefántokat a szagukból ismered fel. A tested a védelmi eszközöddé válik a túlélés érdekében. Nehéz ezt leírni.
Mikor féltél a legjobban?
Egyszer a dzsungelben voltam és a csimpánzok a kicsinyeikkel ettek. Az egyiket LPC-nek (Le Petite Chimpanzé – A Kis Csimpánz franciául) hívták és mindig rám volt tapadva. A támaszának kezelt, árva volt. Éppen fotókat készítettem róluk amikor hirtelen észrevettem, hogy mindenki nagyon gyorsan felmászik a fákra, mármint minden csimpánz. Szőrös karok fonódtak a nyakam köré, amik majdnem megfojtottak. LPC volt az, aki a nyakamra akaszkodott és felmászott a hátamra, majd nagyot sóhajtott mintha azt mondaná «Megmenekültem».
Mi történt?
Megfordultam és megláttam egy óriási elefántot… a musttal, ami egy folyadék, amit a fülek mögül bocsát ki, amikor szexuálisan aktív és nőstényt keres. Ebben az állapotukban nagyon agresszívek. Felém tartott, de én nem tudtam fára mászni. Főleg nem a 15 kilogrammos LPC-vel a hátamon! Ezért egy nagy fa mögött rejtőztem el, de az elefánt elkezdett körözni a fa körül, engem kergetve. Remegtek a lábaim és majdnem bepisiltem meg minden. Hátranéztem és láttam két utat. Az egyik nyitottabb, de tudtam, hogy ha arra futok az elefánt kilapítana. A másikon volt egy gödör, amit az állatok jártak ki és benne ágak voltak. Nem hittem el! Bevetődtem a gödörbe és elkezdtem vonszolni magam a földön, de LPC, aki a hátamon volt, beakadt.
Uh.
Igen, arra gondoltam «Ennyi volt». Az elefánt futva felénk tartott. Abban a pillanatban LPC megfordult és a hasamra akaszkodott. A bébi csimpánz egy olyan reakciója volt ez, hogy oldalt vált, amiről nem tudtam korábban. Akkor elkezdtem gyorsan tovább húzni magam és előre haladni. Ott az elefánt nem ért el minket, bár még egy jó darabig követett. Még sokáig sétáltam tovább amíg nem találkoztam Derekkel, egy másik csimpánzzal, akkor arra gondoltam «Végre, itt már biztonságban vagyok».
Volt, hogy egy csimpánz megvédett téged?
Igen, egy másik csimpánz támadásától. Egyesek jól kijönnek veled, mások nem. Chinuá sosem kedvelt engem. Bármit csináltam a dzsungelben, az nem tetszett neki. Ha megfogtam egy gyümölcsöt zavarta, ha megnéztem egy nőstényt, az is. És így tovább. Egyszer éppen egy fát jelöltem meg és ez zajt csapott:
«Tak, tak, tak...» Chinuá meghallotta annak ellenére, hogy messze volt és odajött hozzám.
Hirtelen a hátam mögül meghallottam: «Ug, Ug». Megfordultam és egy óriási, borzos szőrű csimpánzt láttam, akit nem ismertem. Rám ugrott és megharapra a fejem. Még megvan a sebhely. Az egyik fog a szemem mellett talált el. Egy reccsenést hallottam a fejemben majd elkezdtem vérezni. Utána elkezdte odahívni a többi csimpánzt a vadászó hangot kiadva: «Uuuuuh, uuuuuh» és felém nézve, jelezve, hogy engem vadásszanak le. Hirtelen egy csapat csimpánzt láttam meg, úgy 5-6-ot ugrálva, felém szaladva, én pedig arra gondoltam: «Ezt nem hiszem el, meg fognak ölni».
És akkor mi történt?
Az amelyik elöl ment megváltoztatta a támadás irányát Chinuá felé. Kutú volt az, pár hónappal korábban segítettem neki, meggyógyítottam pár sebét, amit néhány vad csimpánz okozott. Nagyon különleges kapcsolatunk volt. Eltérítette a támadást és a többiek és közém állt. Ebben a pillanatban még nem ismertem fel, csak a hátát láttam és azon gondolkoztam ki lehet az. Megfordult, a szemébe néztem és azt suttogtam «Jaj, Kutú!». A tekintetével azt üzente «Fuss, menj innen» mintha azt mondaná «Nem sokáig tudom fenn tartani ezt az állapotot, menj!». Gyorsan elmenekültem. A visszaúton azon gondolkoztam, hogy ha túlélem az első fiamat Kutúnak fogom nevezni. Így is lett, a fiamat így hívják, a csimpánz után, aki megmentette az életem.
Még mindig él Kutú, a csimpánz?
Nem, évekkel később meghalt egy vad csimpánzok támadásában. Annyira bátor és nemes volt… Amikor konfliktus volt, elsőnek lépett közbe. És akkor mind egyszerre támadták, Chinuá is ott volt, de cserben hagyta.
Gondolom nagyon megrázó elveszíteni őket.
Borzasztó, és erre senki nem figyelmeztetett engem. Az orvosuk vagyok és ezt ők is tudják, de bizonyos értelemben az anyjuk is. Amikor megbetegszenek rájössz, hogy nem mindig tudod meggyógyítani őket. Egyszer egy kóli baktérium miatt sokan vesztették életüket. Azt hitték, hogy meg fogom gyógyítani őket, de végül nem tudtam. Nagyon megdöbbentő. Fogják a kezed, a szemedbe néznek és remélik, hogy rendbe jönnek. Annyira megrendítő, hogy pszichológiai problémát is okozott ez nekem, egy traumát, amit kezeltetnem kellett mert nem tudtam egyedül szembenézni vele.
A családodnak tekinted őket?
Persze, ők a családom. A fiaim, a testvéreim… kommunikálok velük és ők is velem. Nekik szenteltem az életem. Ez egy nagyon mély dolog.
Melyek a legszebb pillanataid velük?
A szabadság ölelései. Amikor félig szabadon engedjük őket félnek, pont, mint egy fiatal, aki önállósodik és hazajár a mamájához ebédért. Egy 70 kilogrammos felnőtt csimpánzt látsz, akin hirtelen gyermeki félelem lesz úrrá. Visszaváltoznak kölyökké, akik keresnek valakit, akihez kötődhetnek. Megölelnek azt üzenve:
«Rendben, ez az új életem, de légy szíves ne hagyj egyedül. Legalábbis az elején». Ez egy elképesztően különleges pillanat. Én úgy látom, mint egy hálát amiért kaptak még egy lehetőséget.
Hol érzed magad jobban: emberek vagy állatok között?
Most már jól kijövök az emberekkel is (nevet). Mindenki úgy emlékszik rám, mint a kislány, aki állatokkal van körülvéve és eltűnik a hegyen. Egy kicsit mindig is lemondó voltam az emberekkel kapcsolatban, de a csimpánzokkal való munka közelebb vitt hozzájuk is. Ők nagyon emberiek. A társadalmi kapcsolataik annyira hasonlítanak az emberek kapcsolataihoz, hogy az már hátborzongató.
Hiszel abban, hogy egyénként hatalmunk van változtatni a dolgokon?
Igen, ezt láthattuk a pálmaolaj esetében. Pusztítják az esőerdőket, hogy kizárólag ezt ültessék a helyére, ami nem enged teret az állatvilágnak, mert ott nem élnek meg az emberszabású majmok. Az egyének hatalmának hála – akik azt mondják: «Én nem eszem pálmaolajat» - nagy szervezetek felhagytak a pálmaolaj e fajtájának felhasználásával a termékeikhez.
—Álmodozónak kell lenni ahhoz, hogy a csimpánzok megmentésére tedd fel az életed?
—Az életben bármivel is foglalkozol elhivatottan, álmodozónak kell lenned. És ha szenvedéllyel teszed végül az álmok valóra válnak. A spanyolországi gyerekek nagyon sokat segítenek nekünk, hogy így legyen. A Jane Goodall Intézeten keresztül lehetőség van Spanyolországban a régi telefonokat leadni. Az újrahasznosításból befolyó összegek Afrikába mennek. Rengeteg gyerek van, akik elképesztő kampányokat hoztak létre.
Mi hiányzik Galíciából?
A galíciai húsleves (káposztás, babos borjúleves). Sosem találok megfelelő kelkáposztát. Kongóban van egy zöldség, ami hasonlít rá, de nem ugyanolyan az íze.
