Uganda: új felfedezés tárja fel, hogy az ugandai csimpánzok repülő rovarokat használnak sebeik kezelésére

Írta: Kayla Kolff

Fordította: Behovits Máté

Az állatok sokféleképpen reagálnak a sérülésekre. Eddig azonban ritkák voltak azok a bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy az állatok biológiailag aktív anyagokkal kezelik sebeiket. Egy közelmúltbeli esetben viszont egy orángután egy gyógynövény felhasználásával kezelte saját sérülését – ez ígéretes nyomot jelent. A csimpánzokról például ismert, hogy megnyalják sebeiket, és időnként leveleket nyomnak rájuk, ám ezek a viselkedésformák még mindig csak részben ismertek.

Nem tudjuk pontosan, milyen gyakran fordulnak elő, mennyire tudatosak, illetve mennyire kreatívak a csimpánzok, amikor a sebeik kezeléséről van szó. Kelet-Afrikában, Ugandában végzett legfrissebb terepi megfigyelések most izgalmas betekintést nyújtanak abba, hogyan birkóznak meg ezek az állatok sérüléseikkel. Mint primatológus, lenyűgöz a csimpánzok kognitív és társas élete, és az, hogy a betegséggel kapcsolatos viselkedéseik mit árulnak el az emberek gondoskodásának és empátiájának evolúciós gyökereiről. A csimpánzok legközelebbi élő rokonaink közé tartoznak, és rengeteg mindent tanulhatunk magunkról általuk.

A Kibale Nemzeti Parkban végzett kutatásunkban a csimpánzokat ötször figyeltük meg, amint repülő rovarokat helyeztek saját nyílt sebeikre, egy esetben pedig egy másik egyed sebére. Az ilyen viselkedésformák – például rovarok alkalmazása sebekre – azt mutatják, hogy a csimpánzok nincsenek kiszolgáltatva, amikor megsérülnek. Kísérleteznek a környezetükkel, néha egyedül, máskor társaikkal. Bár túl korai lenne „gyógymódnak” nevezni ezt a viselkedést, mégis azt mutatja, hogy képesek kreatív és olykor együttműködő módon reagálni sérüléseikre. Minden új megfigyelés tovább árnyalja ismereteinket a csimpánzokról, és betekintést enged saját sérülésre adott válaszaink és gondoskodási ösztöneink közös evolúciós gyökereibe.

Az első lépés: fogd el a rovart

A rovaralkalmazásokat véletlenül figyeltük meg, miközben a dzsungelben követtük és filmeztük viselkedésüket, de különös figyelmet fordítottunk a nyílt sebekkel rendelkező csimpánzokra. Az összes megfigyelt esetben a cselekvések sorrendje szándékosnak tűnt. A csimpánz elkapott egy azonosítatlan repülő rovart, ajkai vagy ujjai között mozdulatlanná tette, majd közvetlenül a nyílt sebre nyomta.

Ugyanazt a rovart néha többször is visszahelyezték, olykor azután, hogy rövid ideig a szájukban tartották, mielőtt végleg eldobták. Más csimpánzok időnként nagy érdeklődéssel figyelték a folyamatot. Leggyakrabban a csimpánz saját sebére irányult a viselkedés. Azonban egy ritka esetben egy fiatal nőstény a testvére sebére helyezett rovart. Egy ugyanerről a közösségről készült korábbi tanulmány kimutatta, hogy a csimpánzok leveleket is nyomnak a nem rokon egyedek sebeire, ami felveti a kérdést: vajon a rovarok alkalmazása is túlnyúlhat a családtagokon?.

Az ilyen gondoskodási cselekedetek – akár rokonokra, akár másokra irányulnak – fontos információkat hordoznak az empátia és együttműködés korai evolúciós alapjairól. A most megfigyelt cselekvési sor nagy hasonlóságot mutat a Gabon területén élő közép-afrikai csimpánzoknál dokumentált rovaralkalmazásokkal.

Ez a hasonlóság arra utal, hogy a rovarok sebeken való alkalmazása sokkal elterjedtebb csimpánzviselkedés lehet, mint eddig sejtettük. A kibalei megfigyelés tovább szélesíti a képet arról, hogyan reagálnak a csimpánzok a sérülésekre. Ahelyett, hogy egyszerűen magukra hagynák sebeiket, időnként olyan módon cselekszenek, amely szándékosnak és célzottnak hat.

Csimpánz elsősegély?

A nyilvánvaló kérdés, hogy milyen funkciót tölthet be ez a viselkedés. Tudjuk, hogy a csimpánzok bizonyos növényeket tudatosan használnak egészségük javítására: durva leveleket nyelnek le, hogy megszabaduljanak a bélparazitáktól, vagy keserű hajtásokat rágcsálnak, amelyeknek vélhetően parazitaellenes hatásuk van.

A rovarok azonban más kérdést vetnek fel. Egyelőre nem bizonyított, hogy a rovarok sebre való nyomása gyorsítaná a gyógyulást vagy csökkentené a fertőzés esélyét. Sok rovar termel antimikrobiális vagy gyulladáscsökkentő anyagokat, így a lehetőség fennáll, de ezt tudományos vizsgálatoknak kell megerősíteniük.

Egyelőre annyit mondhatunk, hogy a viselkedés mintázott, célirányos és látszólag szándékos. Az egyetlen eset, amikor a csimpánz egy másik egyed sebére helyezett rovart, különösen figyelemre méltó. A csimpánzok rendkívül társas lények, de az aktív segítségnyújtás viszonylag ritka. A jól ismert viselkedések — például a kölcsönös vakarás, az élelemmegosztás vagy a harcokban nyújtott támogatás — mellett egy testvér sebének rovarral való kezelése egy másikfajta gondoskodáshoz tartozhat, amely túlmutat a társas kapcsolatok fenntartásán, és akár a másik fizikai állapotának javítását célozhatja.

Nagy kérdések

Ez a viselkedés számos nagy kérdést vet fel. Ha bebizonyosodik, hogy a rovaralkalmazás valóban gyógyhatású, az megmagyarázhatja, miért csinálják a csimpánzok. Ez pedig újabb kérdést szül: hogyan alakul ki maga a viselkedés? Megfigyelés útján tanulják-e, vagy spontán módon jelenik meg? Innen tovább vezet a kérdés: válogatnak-e a csimpánzok bizonyos repülő rovarok közül, és ha igen, a csoport többi tagja is megtanulja-e ugyanezeket a fajokat használni?

Az emberi hagyományos orvoslásban (entomoterápia) egyes repülő rovarok, például a méhek vagy a légylárvák, antimikrobiális vagy gyulladáscsökkentő hatásuk miatt értékesek. Hogy a csimpánzok által alkalmazott rovarok rendelkeznek-e hasonló hatásokkal, az további kutatás tárgya. Végül, ha a csimpánzok valóban gyógyhatású rovarokat alkalmaznak, és időnként más egyedek sebeire is helyezik azokat, ez az aktív segítségnyújtás és akár proszociális viselkedés egyik formája lehet (a proszociális viselkedés olyan, amely másoknak hoz előnyt, nem pedig az azt végző egyednek).

A Kibale Nemzeti Parkban megfigyelt, repülő rovarokat elfogó, majd óvatosan nyílt sebre nyomó csimpánzok látványa emlékeztet minket arra, mennyire sokat kell még megtanulnunk képességeikről. Egyúttal hozzájárul a növekvő bizonyítékanyaghoz, amely szerint a gondoskodás és gyógyító viselkedések gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza az evolúció során, mint azt korábban gondoltuk.

Ha bebizonyosodik, hogy a rovaralkalmazás valóban gyógyszeres hatású, az tovább növeli a csimpánzok és élőhelyeik védelmének fontosságát. És ezek az élőhelyek egyúttal azokat a rovarfajokat is megóvják, amelyek hozzájárulhatnak a csimpánzok jóllétéhez.

Kayla Kolff, posztdoktori kutató, Osnabrücki Egyetem

Ez a cikk a The Conversation Africa kiadásából származik, Creative Commons licenc alatt közölve. Az eredeti cikk itt olvasható.