Vezető változást értünk el a helyi gazdákkal való partnerség segítségével
Írta: Hannah Summers
Fordította: Vörösházi Júlia

A Gombe-Masito-Ugalla ökoszisztéma ad otthont a Tanzániában élő, nagyjából 2200 csimpánz 90%-ának, mely populációt jelentős csökkenés fenyegeti az élőhely- és fragmentáció, valamint az illegális vadállat és vadhús kereskedelem miatt.
Mindezek mögött az emberi egyenlőtlenségekből és kihívásokból fakadó természeti erőforrások kimerítése, illetve a nem fenntartható földhasználati gyakorlatok elterjedése áll. Válaszként a JGI Nyugat-Tanzániai Tájvédelmi (Landscape Conservation in Western Tanzania – LCWT) projektje a JGI Tacare közösségi-irányítású természetvédelmi megközelítését alkalmazza a helyi közösségek támogatására és a velük való együttműködésre az említett kihívások kiváltó okainak kezelésére.
Ez pedig a veszélyeztetett csimpánz populáció védelmét és élőhelyük megóvását szolgálja a hatékony földhasználati tervezés, mezőgazdasági gyakorlatok, illetve egyéb erőfeszítések révén. Emellett ez a holisztikus megközelítés a térségben élő emberek, állatok és ökoszisztémák jólétét is elősegíti.
Az LCWT kezdeményezés részeként megvalósult egyik jelentős program a Komposztálási Kampány. A JGI a Földrajzi Információs Rendszerek (Geographic Information Systems – GIS) adatainak felhasználásával és a helyi közösség érdekeltjeivel készített felmérések eredményei alapján megállapította, hogy a talaj terméketlensége egy kulcsfontosságú tényező volt a csimpánzok létfontosságú élőhelyére történő terjeszkedés szempontjából. A folyó menti erdők közelében élő gazdálkodók az erdőrezervátumok felé fordultak termékeny földek keresése érdekében, ahol elegendő terményt tudnak termelni családjuk számára. Erre a JGI megoldása a talaj termékenységének javítása komposztálással.
Miután az erődirtás következtében a földek terméketlenek lettek, megkezdődött a termékeny földek keresése – ami tovább folytatta az erdőirtást. Mindez komoly veszélyt jelent az erdei élőhelyektől függő emberekre és vadonélő állatokra. A JGI csapata az Impact by Design-nal együttműködve olyan komposztálási törekvést indított el, amelynek kulturális és gyakorlati szempontból is volt értelme. A lehetőségek és igények megértése érdekében, a gazdálkodókkal együttműködve a JGI támogatni tudta a komposzt előállításához és a komposztáláshoz szükséges forrásokat és az eszközöket. Ez pedig mindenki számára előnyös volt.

A társadalomtudomány elméleteinek bevonásával a helyi közösséggel való együttműködés számos lehetőséget talált a komposztálás – úgymond – beindításához. Ez a kampány három faluban indult kísérleti programként. A gazdákat négy kritérium alapján választották ki a programban való részvételre: a hely, a közösségben betöltött szerep, a tapasztalat és a nemi hovatartozás – utóbbi mind a négy kritérium közül kulcsfontosságú volt. A Mishamo Települési Igazgatósággal való együttműködés során a gazdálkodók képzést és indító komposztot kaptak. Ezután elkezdték a komposztálást a parcelláik egy részén, annak érdekében, hogy megtanulják a technikát, megfigyeljék az eredményeket a nem komposztált területekkel összehasonlítva, és megosszák ezeket másokkal.
A JGI nem csak a vezető gazdálkodókkal, mint nagykövetekkel dolgozott együtt, hanem a kampányt a résztvevő közösségek számára is elérhetővé és jelentőségteljessé tette. Ez magába foglalt többek között kabalafigurákat, eseményeket, vizuális arculatot, mezőgazdasági eszközöket és komposzt naptárat.
A projekt egy olyan adatbázis létrehozásához is vezetett, amelyben a falvakban komposztáló gazdák adatait tárolják. A mezőgazdasági önkéntesek segítenek az adatok összegyűjtésében, amelyek között szerepelnek demográfiai adatok, a létrehozott komposztkupacok száma, a komposzttal kezelt földterület nagysága, valamint a gazdaságok működtetésének és a betakarítás kimenetének a részletei.
Sok gazdálkodó nagyobb termelékenységet tapasztalt a földterületein, és most megosztja komposztálási ismereteit más gazdákkal a faluján belül és kívül - beleértve a helyi iskolákat a Roots & Shoots és a vallási csoportok révén.

A komposztálási kampány eredményeként sok gazdálkodó megosztotta megfigyelését, miszerint más gazdák felhagynak azzal a gyakorlattal, hogy az erdőrezervátumokban farmokat létesítsenek - egy pozitív tendencia, amelyet a projekt továbbra is figyelemmel fog kísérni, és remélhetőleg tovább fog növekedni!
Ez a komposztálási kampány csak egy módja annak, hogy a JGI közösség által irányított természetvédelmi megközelítése utat törjön az ember, az ökoszisztémák és a vadon élő állatok együttélése felé. De ezeken a megoldásokon keresztül a közösségek nem csak fenntartható természetvédelmi gyakorlatokat szereznek – emellett együttesen részt vesznek a…
Helyi vezetők felemelése és a nők szerepének megerősítése

Vikonge Moses Mashishanga és felesége Mbuke, avokádófájukat öntözve 2022 júliusában. Fotó: Michael Pandisha.
Amikor Mbuke Luvinza Ntala tanzániai gazdálkodót először felkérték, hogy csatlakozzon a JGI kampányához, hogy vezető gazdálkodóként komposztot készítsen és használjon a terményein, habozott - nem sok nőt látott vezető szerepet vállalni a közösségében, különösen hivatalos végzettség nélkül. A képzés és a tapasztalatairól való beszéd gyakorlása révén Mbuke gyorsan önbizalmat szerzett képességei iránt, és mára a közösségében élő többi gazdálkodó számára elismert tanácsadóvá vált.
Tanulás és elkötelezettség a következő generációval
Raphael Mbiliko tanzániai gazdálkodó a komposztálást a szintetikus műtrágyák fenntartható és hatékonyabb alternatívájaként alkalmazza, és most saját gyermekeinek, valamint a helyi általános iskolákban tanítja a módszert. A helyi közösségeken belüli ilyen képzésbe való részvétel nemcsak a jelenlegi problémák megoldását segíti elő, hanem az elkövetkező generációk számára is segítséget nyújt.
Partnereinkkel együtt a JGI-USA továbbra is kézzelfogható és innovatív megoldásokat kínál a leginkább érintett közösségekkel együttműködve, hogy holisztikus megközelítéssel segítsen megoldani a bolygónkat fenyegető veszélyeket. A helyi közösségek által irányított fenntartható intézkedések azáltal, hogy bevonják és meghallgatják a helyieket, közös megértést alakítanak ki, illetve befektetnek az emberi szükségletekbe, új reményt adnak az élővilág, az emberek és a közös bolygónk számára.

Bemutató gazdaságok létesítése Katavi régióban
Minden egyes apró cselekedet számít.
Minden egyes ember, minden egyes nap és minden egyes percben tehet azért hogy jobb legyen a világ.
-
Dr.Jane Goodall